blog

Megöregedett

2015. november 16.

Szerdai napra esett, amikor a szomszédban a zongorahangoló úr megöregedett. Kedden még nem volt öreg, csütörtökön meg már öreg volt.

Nem volt különösebben látványos dolog. Csak nem tudta, hová tette a lakáskulcsát, ez fiatalokkal is megtörténik néha. De ő nem kereste meg, csak leült egy karosszékbe, és arra gondolt, hogy fáradt. Nem arra, hogy „fáradt vagyok megkeresni a kulcsomat”, hanem csak arra, hogy fáradt.

Megöregedett, délután négy óra tizenhétkor.

HanD (2015.11.16 16:07)

Juhhúúú, Jimmi visszatért!

pohar (2016.11.23 06:37)

Vajon idén is lesz-e post?

Fritczy (2016.12.1 23:19)

jó lenne, ha lennének újra új írások kitéve.

Biztosan sok érdekes gondolat született mióta utoljára posztolt

Új hozzászólás

Szép a rózsád

2014. június 8.

A következő bolygón egy pontosan ugyanolyan kis herceg lakott, mint ő.

A legtöbb kisbolygó nem elég nagy, hogy napszaknak megfelelően lehessen köszönni. Ha pár lépést arrébb megy az ember, máris este van. Vagy reggel.
– Szervusz – köszönt végül.
A házigazda riadtan tekintett vissza. Felettébb hasonlított, bár a ruhája némileg talán kékebb volt, és a haja kissé kócosabb.
– Szervusz – köszönt a lakó, aki látszólag nem tudta mire vélni a látogatást.
Ilyenkor vendégként valami kedveset illik mondanom, gondolta zavartan. Körbenézett a bolygón. Három kis vulkánt látott, gondozottnak tűntek. Állt ott egy kis szék is, amiről a naplementéket lehet nézni. És volt még egy gyönyörű rózsa üvegbúra alatt. Minden bizonnyal nagy becsben volt tartva.
Ha kedveset akarok mondani, jutott eszébe, a rózsát kell megdicsérnem.
– Szép a rózsád.
A kisbolygó gazdája ridegen nézett vissza.
– Ő az enyém – válaszolta végül, kétséget sem hagyva afelől, hogy a rózsa érinthetetlen.
Szó, ami szó, gondolta útközben, a kis hercegek igen furcsák.

***

Jóval korábban, amikor a kis herceg még otthon lakott a B-612-es kisbolygón, meglátogatta őt egy másik kis herceg.

Varázsmadarakkal alászállt, egymás szemébe néztek, és a vendég kimérten annyit mondott:
– Szervusz.
Felettébb meglepő, amikor az ember életében először találkozik egy másik kis herceggel. A hasonlóság egészen szembetűnő volt, bár a ruhája némileg talán kékebb, és a haja kissé kócosabb.
– Szervusz – köszönt vissza.
A látogató nem tűnt barátságosnak. Végigmérte a kisbolygót, mintha csak azt keresné, mit vihet magával. Alaposan megnézte a kipucolt vulkánokat, de nem tetszettek neki. A kis székre is csak egy rövid pillantást vetett. Végül azt szemelte ki, ami az egész bolygón a legfontosabb.
– Szép a rózsád.
A kis herceg ereiben meghűlt a vér. A rózsát nem adhatja az idegennek. Hogyan is vihetné el, hiszen nem tudja, nem érti, miért ő a legértékesebb. Talán, gondolta a kis herceg, talán ha elmondaná, miért más ez a virág, hogy mi benne az igazán különleges, azt megértené a betolakodó.
– Ő az enyém – mondta, és a rózsára nézett.
Szó, ami szó, gondolta, miközben amaz elrepült a madaraival, a kis hercegek igen furcsák.

Új hozzászólás

Fél disznó

2014. április 28.

Mintha egy rajzszöggel tűzték volna fel, olyan mozdulatlannak tűnt a Nap a tengerkék égbolton, olyan fegyelemmel szúrta keresztül sugaraival egy maréknyi orgona utolsó földi illanatát, nos, pontosan ekkor a Kunszentmártoni Termelőszövetkezet udvarán megszólalt egy széncinege (parus major, verébalakúak rendje), és ezt a pillanatot választotta Vincze Mihály Kossuth-díjas paraszt, hogy a jóbarátjának kölcsönadott piros nyelű motoros kaszát a megbeszéltek szerint ismét saját tulajdonába vegye.

– Jaj, Mihály, el sem tudom mondani, milyen remek eszköz ez! – mondta a kedves barát hálálkodva. – Az egész gazdaságban egy délután alatt végeztem. Nem is igazán tudom, mit adjak neked ezért cserébe – mondotta, és kacagva hozzátette még: – Kapsz majd tőlem egy fél disznót!

Vincze Mihály hümmögve átvette az eszközt, és útnak indult haza. Lassan botorkált Kunszentmárton kanyargós utcáin, majd hirtelen megállt, és gondterhelten annyit mondott maga elé:
– Fél disznó. De hát az eldől.

Bizonytalanul szedte a lépteit. Nem értette.
– Meg se lehet mosni, mert belefolyik a víz, oszt bepállik!
És ahogy így gondolkodott, eluralkodott fölötte az idegesség.
– HÁT KIESIK A SZÁJÁBÓL A CÉKLA!

Felettébb dühösen ért haza. Otthon Vinczéné azonnal meglátta, hogy baj van.
– No, mi történt. – kérdezte kijelentő módban, majd férjura leült a sámlira.
– El se fogod hinni, Zsozsánna. Akarnak adni egy fél disznót. De minek.
Szótlanul néztek egymásra egy ideig, majd az asszony kedvesen elmosolyodott.
– Ne aggódj, Mihály. Kitámasztjuk egy lúddal.
– Azt mondjuk lehet – gondolt bele amaz. – Meg hát így elég neki egy síléc.
– De nem lehet egyedül tartani az ólban.
– Miért?
– Mert fél.

És kacagtak, együtt, hosszan, telekacagták az egész házat.

Új hozzászólás

Az ember, aki dombra ment fel

2013. szeptember 5.

A ház mellett, ahol lakom, van egy park, és a parkban van egy domb. Nem nagy, talán kétszáz méter az átmérője, pár perc séta. München és környéke teljesen lapos egyébként, úgyhogy az ilyen kis dombokat is meg kell becsülni. Van rajta rózsakert, rengeteg fa, padok, utak, szóval egy szabványos, A4-es domb.

Tegnapelőtt éjjel fél egykor felmentem a dombra (volt ott egy ellenséges Ingress portál, de ez most mindegy igazából), és kiderlült, hogy a domb teteje nem is ott van, ahol eddig én hittem, hanem a fák mögött még lehet menni vagy ötven métert. Úgyhogy telefonnal világítva a töksötétben felbaktattam a tényleges tetejére.

Ott volt egy emléktábla. Rá volt írva, hogy ez a domb igazából nem egy domb.

Ez a domb a második világháborúban elpusztított müncheni épületek összehordott romjai.

Úgyhogy baktattam a sötétben lefelé a dombról, és a lábam alatt olyan épületek voltak, amik emberekre omlottak rá egykoron, akik ettől meghaltak.

Fura, gondolta Gábor.

kz (2013.9.6 01:25)

Legalább három ilyen van csak Münchenben, gyakori ojjektum németeknél:

http://en.wikipedia.org/wiki/Schuttberg

Új hozzászólás

Borsi: Gyakorlat #3 - Blues (Takács K. János remix)

2013. február 14.

(szóval először is: az eredeti)

némán szalutált a napnak
egy kerületnyi alvó utcai lámpa,
tűző fény volt aznap,
s ő újfent egyedül
nézett bele bambán a tompa, nyári délutánba.

a nője túllépett a megyén.
magával vitte – úgy derengett –
egy vastag tárcájú egyén,
ki sok pénzért hegedül.
ő leült, s talált egy félig szívott dekket.

ölében ős-szakadt gitárja,
támasza egy csendes betonoszlop.
s a város lomha délutánja
mint a dekk szürke füstje,
csepp nyomot sem hagyva, lassan szertefoszlott.

borsi (2013.2.16 17:54)

:3

menő lett egészen :)

Új hozzászólás

Takács K. János: Lájkollak

2013. január 29.

A feedeket olvastam, ettem a reggelim,
S a browserben feltűnt egy gyönyörű bloggerin.
Tudtam, a szerelem azonnal itt terem,
Azóta követlek téged a Twitteren.

Titokzatos voltam, mint egy westernben messzi Jack,
S szálltak feléd tőlem az instant message-ek:
– Nem találkoztunk már mások Facebook falán? –
Tele van már velem az inboxod is talán. :(

Titkon az iwiwes profilod meglestem,
S szívesen maradnék veled webkettesben,
De randevút kérni én sajnos nem merek,
Hiába bíztatnak a viagrás szpemmerek.

Csendben rád gondolok, s közben itthon fekszem,
Vajon merre járhatsz most a Google Maps-en?
Nem tudják ezt sajnos a Reddites okosok,
És könnyeimet lassan elmossa a Photoshop.

De ha egyszer egy picinykét megtörne az átok,
És Foursquare-en a közelben becsekkolnátok,
Ó, ha egyszer tényleg így hozná az élet,
Én igazán, őszintén megpluszegyeznélek.

tranzig (2013.1.29 03:22)

iwiw az miaz?

Eltiron (2013.1.29 14:55)

Ez a magyar költészet csúcsa, órák óta könnyezve röhögök, ha eszembe jut (és ötpercenként eszembe jut.)

Bojtos Zoltán (2013.2.1 06:45)

Nagyon tetszett, bár nem minden szót értettem, hogy mi is lehet az. :)

Kond (2013.2.1 08:47)

iwiw <3

zoom (2013.2.3 14:24)

A "messzi Jack - message-ek" zseniális.

es (2013.2.3 22:32)

hát ez zseniális!
az elmúlt napokban végigolvastam az írásaidat és leírhatatlanul tetszenek. remélem, még nagyon-nagyon sokat és nagyon-nagyon sokáig fogsz írni.:)

jimmi (2013.2.4 15:19)

Köszönöm mindenkinek. :-)

KataMayaNagy (2013.2.5 14:17)

Páratlan remekmű.

Már látom a 2014-es emelt szintű magyar érettségi tételsor kortárs magyar irodalom témakörét:

A szerelmi költészet és az informatika: az interdiszciplinaritás megjelenése Takács K. János költészetében

Zsuzska (2013.6.13 00:13)

Gyerekkoromban nagyon tetszett a Számítógép altató, de ez a web2es verzió a legjobbabb. :)

Új hozzászólás

Sokan vannak

2012. november 20.

– Tessék 13 órára jönni, de tessék készülni, hogy legalább 2 órát várni kell.
– Ööö, nem lenne jobb, ha akkor inkább 15 órára jönnék?
– Nem.
– Miért?
– Hát mert akkor még többen vannak.
– Akkor mikor jöjjek, amikor nincsenek sokan?
– Mindig sokan vannak.
– Mikorra jön az utolsó?
– Ötre jön és nyolc körül kerül sorra.
– Akkor mi lenne, ha beírna ötre, és fél nyolcra idejönnék?
– Ha nincs itt ötre, akkor nem tudjuk fogadni aznap.
– Akkor ha jól értem, a vizsgálat feltétele, hogy mindenképpen itt várakozzak három órán át.
– Ez azért van, mert olyan sokan vannak.

(via Zizi)

borsi (2012.11.20 23:37)

örkényi abszurd. :D

Lefti (2013.1.6 19:25)

Ez sajnos mindennapos, és a másik oldalról van logika is a látszólagos logikátlanságban, már amennyire lehet...
És igen, segít kicsit a tömegen is, mert csomóan inkább el sem jönnek...
Ha az emberi oldalát nézzük, ami gyakran felborítja a racionális érveket: sajnos, ha valaki időpontot kap, hisztizik, ha fél órával később hívják be, pedig ez sokszor kiszámíthatatlan, ha viszont úgy készül, hogy 3 órát vár, fél órás várakozás (vagy akár másfél órás ) várakozás után boldogan távozik.
Hétköznapibb ok: az adminisztrációs pult már rég távozik, ezért nem lehet később jönni, de valaki még megnézi a beteget (arra is van példa, hogy túlórában, amit természetesen nem fizetnek ki).
Végül, de nem utolsósorban, a legpraktikusabb indok: sokszor az OEP finanszírozás feltétele, hogy maximum x számú beteget lehet csak ellátni, y idő alatt. Többet nem lehet elkönyvelni. Viszont a megadott y időben be kell jelentkezni, csak éppen a hivatalosan megadott időtartam nem elég még a területi betegellátásához sem... Ilyen egyszerű. (Valószínű egyébként, hogy bizonyos mennyiségű létszám feletti beteg ellátása itt is "ingyen" történik, de legalább az esélyt meg akarják adni, mert ahogy érzem, ebben a rendszerben is teljesen kiszámíthatatlan, mennyien esnek be... Röviden.)
Persze, lehetne kétéves várólista is, időponttal...

nandras (2013.1.7 01:33)

na, ezért éri meg a szánit olvasni- onnan jött ez a link.
az írások lehengerlően jók, egyelőre 2009- ig olvastam vissza, de folytatom :)

gabor2 (2013.1.7 14:27)

sorszam?

Új hozzászólás

Sakk

2012. június 3.

Borválicz Ferenc többezer sakkpartit játszott életében, és kivétel nélkül mindegyiket elvesztette.

Gyerekkorában nagyapja mutatta meg neki a játékot. Kopottas fatáblán tologatták a bábukat, az öreg mindig egy pohár bort szorongatott. A gyermek megtanulta a szabályokat lassan, nagyapja szigorú volt vele. „En passant!” – mondta néha, és leütött egy gyalogot.

Később a szomszéd sráccal játszott sokat. Neki új táblája volt, és sokkal többet gyakorolt, mint az ifjú Borválicz. A bábuk fényesen csillogtak, a királynőnek üvegből volt a koronája. A fiú szülei gazdagok voltak, egy szemüveges tanártól vett sakkleckéket. Minden nap az órák végén áthívta Ferit, megverte sakkban, és dölyfösen kinevette.

Mikor gimnáziumba került, elmaradtak a partik. A történelemmel és az földrajzzal küzdött, a grundon focizott, a lányokat kergette. Több évig a sakktáblák felé sem nézett.

Aztán vége lett az iskolának. Az aluljáróban sakkozókat látott egy nap, öregek voltak, mint az országút, és tanár úrnak szólították néha egymást. Attól a naptól fogva ott ült minden este. Egyikük nagymester volt régen, egy idő után már csak vele sakkozott. Az öreg eleinte beszélgetett a többiekkel játék közben, de ezt a szokását lassan elhagyta, és ha Borváliczcal játszott, csak a táblára figyelt. „Matt négy lépésben” – mondta egyszer. Ferenc végignézett a táblán, és elmosolyodott. Fölállt, kezet nyújtott, és többé nem látták egymást.

Igazi nagymesterekhez járt ezután. Főzött, mosott, takarított rájuk. Semmi mást nem kért, csak egy sakkpartit esténként. Ők persze belementek, szinte ingyen volt. Hosszú évekig ment ez így.

Egy nap az orosz sakkvilágbajnok látogatott a városba. Megírták az újságok is, és Borválicz egész nap a szálloda ajtaját leste. Alkonyatkor a bajnok egy étterembe ment, Ferenc követte őt, és leült vele szemben az asztalhoz. Elővette a táblát, felállította a bábukat. Amaz meglepetten nézett egy darabig, majd játszani kezdtek. Ahogy telt az idő, az orosz egyre idegesebben hajtotta el a pincért, aki a rendelés felől érdeklődött – szintén egyre idegesebben. Négy óra múlva egy zseniális futó-bástya cserével a világbajnok legyőzte Borválicz Ferencet.

Harminckét évesen hunyt el egy szerencsétlen közlekedési balesetben. Életében soha egyetlen játszmát sem nyert. A világ egyik legjobb sakkozójaként halt meg.

Dr H (2012.6.11 13:34)

Zseniális írás. Örülök, hogy újra van mit olvasni :)

pohar (2012.6.13 08:07)

Borválicz úr néha kifényesíthetné a sakk-készletét, hogy ne legyen mindig matt.

MH (2012.6.20 11:44)

pohar :-D

Új hozzászólás

Írógép

2011. november 18.

[kép]

Lefti (2011.11.22 22:22)

Régi szép idők... :) Apukám egyszer lomtalanításkor guberált hasonlót, ekkor már két PC számítógépünk volt otthon, nyomtató, scanner... mégsem nem bírta otthagyni :)

nurse (2012.1.21 21:34)

Ha viszek egy sört, gépelhetek kicsit? :)

pohar (2012.1.23 14:00)

http://i.imgur.com/4fxH9.jpg

MH (2012.1.26 18:23)

"Pukk" - hallatszott az előszobából. Felkaptam a fejem, de már csak a gomolygó ibolyalila füstöt láttam. "Tudtam, hogy egyszer majd itthagy" - gondoltam szomorúan. Ekkor csapta meg az orromat az átható fenyőillat, amit az ibolyalila füst hordozhatott. "Jó utat! Legyen egy szebb életed." - még ki is mondtam, de utána már csak ennyi maradt: üresség, egy furcsa, tompán lüktető érzés a gyomromban, és a késztetés, hogy kicseréljem a hűtőben a kiégett villanykörtét.

Jimmi (2012.1.30 00:08)

nurse: Simán. :)

pohar (2012.4.5 13:49)

lazán kapcsolódik: http://www.hotdog.hu/muzsak/novella/orkeny-istvan-trilla

Új hozzászólás

Csillag

2011. október 27.

A csillagok úgy születnek, hogy a világűrben sordódó hidrogéngáz a gravitáció hatására összegyűlik. A folyamat során az egyre növekvő tömeg egyre nagyobb gravitációval párosul, ami még több hidrogént vonz az adott helyre, mígnem a gázfelhő eléri a kritikus tömeget. Ekkor a saját súlya miatti hatalmas gravitációs energia beindítja a nukleáris reakciót, ahol a hidrogénatomok lassan héliummá egyesülnek, és létrejön egy óriási, izzó gázgömb – megszületik a csillag.

Amikor a hidrogén elkezd kifogyni, akkor kezdődik az összeroppanás új szakasza. Ilyenkor a hélium nehezebb elemekké forr össze. Ezután a csillag sokszor egyszerűen szupernóvaként felrobban.

Ez egy csillag élete. Évmilliárdokig tart. És valójában szinte az összes, héliumnál nehezebb elem így keletkezett az univerzumban. A szupernóva törmeléke sodródik egy ideig, egyes részei bolygókká alakulnak.

Ez azt jelenti, hogy mi mindannyian egy csillag része voltunk valamikor. Együtt világítottunk az égen.

elgraco (2011.10.28 11:34)

Ez nagyon szép!!

Jimmi (2011.10.28 14:56)

Köszönöm. Érdemes még hozzátenni Sz. Zs. megjegyzését, mennyivel többet jelent így, ha valaki azt mondja neked, "csillagom".

Sajtqukac (2011.11.8 18:16)

Végre új szösszenet, már vártam - megérte.

körtefa (2012.6.4 00:53)

Tudod, köszi.

matehg (2013.1.7 09:54)

Nem szép dolog más tollaival ékeskedni.

jimmi (2013.2.1 19:11)

matehg: Ezt nem értem. Elmondod?

derrick (2015.11.16 23:10)

Csak akkor még nem volt ég, meg aki nézze...

Új hozzászólás

« régebbi bejegyzések