blog

2006. június 8.

Ezt a mai rémálmomat nem kívánom senkinek.

A félelmetes rész ott kezdődött, amikor egy csomó teljesen életszerűtlen esemény után egy szoba közepén voltam. Alig pár tárgy volt a szobában, de azok irreálisan nagyok voltak, például a vasalódeszka a fejem fölé ért. Az volt a furcsa, hogy tudtam, hogy ezt csak álmodom. Tudtam, hogy ágyamban fekszem, takaró alatt, és ez az egész nem létezik. A szoba szőnyegén ültem tehát, és egyszerre elkezdtem az egyik irányba csúszni. Először olyan volt, mintha kicsit megdőlt volna a szoba talaja, de mikor egyre gyorsabban csúsztam, rájöttem, hogy valami megfogott, és visz. Nem láttam semmit, nem éreztem semmilyen fogást, de tudtam, hogy valami idegen erő húz végig a szőnyegen, és nem tudtam megkapaszkodni semmiben. Az erő egyre gyorsabban húzott, és én egyre görcsösebben próbáltam megkapaszkodni valamiben, egyre jobban féltem, míg végül...

...felébredtem. Ott feküdtem az ágyon pontosan úgy, ahogy azt álmomban is tudtam. Takaró, sötétség, egyedül. Kicsit megnyugodtam. Hirtelen arrébcsúsztam kicsit. Azt hittem, csak az ágy lejt valamerre, de azután csúsztam tovább, és mikor leestem az ágyról, tudtam, hogy erő utánam jött az álmomból. Végighúzott az saját szobám szőnyegén, és én rettenetesen féltem, nem tudtam, mi lehet ez, ilyen erős, hogy az álmomból is utánam jön. Mikor a szoba végéhez értünk, hirtelen mintha az agyamba markolt volna, és felemelkedtünk a földről. Rettenetesen fájt a fejem, egyre magasabbra húzott, és már csak annyit tudtam mondani: „eressz el...”

...felébredtem. Az ágyamban voltam, pontosan ugyanúgy, ahogy előbb. Nem mertem megmozdulni. Nem tudtam, hogy ismét itt van-e. Csak feküdtem a takaró alatt egy ideig, néztem magam elé. Eltelt egy kis idő, mire megnyugodtam, hogy ezúttal valóban felébredtem.

Név:


URL:


Üzenet: