blog

Boríték

2010. március 31.

Akadnak dolgok, amelyek jobban elszomorítják az emberfiát, mint azt előre sejthetnénk. Ha lekéssük a villamost, ha megházasodik a gyerekkori szerelmünk, vagy ha este jövünk rá, hogy elfogyott a csoki, amire egész nap úgy rákészültünk. Hasonló szomorúságot érzett Svazevics Ádám is, amikor egy kora reggel arra lett figyelmes, hogy a társasház minden postaládáján legalább kettő név szerepel, egyedül az övén van csak egy.

Aznap nem sokat dolgozott. Csak nézte a halom papírt, amit eléraktak, de nem nagyon akaródzott nekifogni. Leszegett fejjel itta a kávét, három cukrott rakott bele, hogy édesebb legyen. Este aztán fogta magát, kiragasztott még két nevet a postaládájára, s onnantól fogva hárman laktak a Liliom utca negyvenkettő alatti lakásában: Svazevics Ádám, Virág Péter és Máray Tímea.

Persze nem változott semmi. A dolgok ugyanabban a mederben folytak tovább, mint eddig, és az idő lomha zafírkörmei lassan felpödörték a megsárgult névmatricák sarkait.

Egy nap azonban egészen szokatlan dolog történt. Az aznapi postában volt két számla (vízdíj és fűtés), valamint a kötelező gépjárműbiztosítás befizetésének elmulasztására figyelmeztető felszólítás, de Ádám szeme csak a negyedik levélen állt meg: a feladó Máray Tímea, a címzett pedig Virág Péter. De a legkülönösebb talán mégis az volt, hogy postai címek nem álltak a borítékon, csak a nevek árválkodtak önmagukban.

Svazevics Ádám hetekig nézegette a felbontatlan borítékot. Azon gondolkodott, hogyan juttathatná el jogos címzettjének a levelet, de cím hiányában ez lehetetlennek bizonyult. Végül úgy döntött, felbontja inkább, talán abból kiderül valami.

„Kedves Péter!”, kezdődött a levél. Tímea visszafogott hangvétellel érdeklődött benne rég nem látott ismerőse felől, majd leírta, hogy a Balatonra készülnek nyaralni nemsoká, ahol minden valószínűség szerint lángost fog fogyasztani. Végül megemlítette, hogy Völgyesi néni megfázott. Egészen rövidke levél volt.

Svazevics Ádám némán bámulta a papirost. Egyáltalán nem derült ki belőle, hogy hova kellene továbbítania azt. Ezután főzött egy kávét, rágyújtott egy cigarettára, majd tollat ragadott, és válaszlevelet írt. Elmondta benne, hogyan telnek a hétköznapjai. Mi újság a munkahelyén és a barátaival. Leírta ezután, hogy ő is mennyire szeret a Balatonon nyaralni, és Tímea figyelmébe ajánlotta azt a lángososbódét, ahol a legfinomabb a sajtos-tejfölös. Elmesélte még, hogy milyen könyvet olvas, és hogy üzeni Völgyesi néninek, igyon sok mézes teát. Virág Péterként írta alá levelét, a borítékra Tímea nevét írta, és címzés nélkül dobta be a sarki posta levelesládájába.

A válasz két hét múlva érkezett meg. Tímea boldogan megköszönte az ajánlást, állítása szerint élete legjobb lángosát ette az említett bódénál. Leírta még, hogy azt a könyvet ő is olvasta, de az illető író írt már sokkal jobbakat, ajánlott is párat ezek közül. Elmesélte a hétköznapjait, pár szót a barátairól, és hogy Völgyesi néni mennyivel jobban van azóta a mézes teától. Ez egy sokkal hosszabb levél volt.

Svazevics Ádám és Máray Tímea így leveleztek éveken keresztül. És ahogy egyre többet írtak magukról, egyre többet tudtak meg egymásról is, lassan azt vették észre, hogy minden apró titkukat megosztják. De Ádám mindvégig Virág Péterként írta alá leveleit, és sosem árulta el, hogy ő valójában valaki teljesen más.

Egyik levelében azonban Tímea megemlítette, hogy már a héten átköltöznek az új házukba. Kertje is lesz, ahol elegendő hely jut majd egy kutyusnak (vagy macskának, ez még nincs eldöntve). A pontos postacímet azonban Tímea nem tudta, de azt ajánlotta Péternek, hogy kérje el a szomszéd Kovatov bácsitól, mert nála megvan. A Liliom utca negyvenkettőben azonban nem lakott senki, akit Kovatov bácsinak lehetett volna nevezni.

A válaszlevelet Tímea sosem kapta meg. Ádám hetekig várt, majd újabbat írt. Azután mégegyet, és mégegyet, kilencet összesen. Volt olyan, amit személyesen a postáskisasszonynak adott a kezébe, de ő csak annyit mondott: „Ezen nincsen cím. Lakcím nélkül pedig lehetetlen egy levelet kézbesíteni! Ez badarság, kérem.”

És ahogy kezdve volt, úgy vége lett, a névmatricák pedig idővel lekoptak teljesen.

macskafaraok (2010.4.1 09:05)

nagyon szép...
ahh, igy reggel...

borsi (2010.4.3 14:06)

baszki... tetszett ám nagyon.

tsw (2010.4.3 21:12)

ez eléggé tetszett.

nurse (2010.4.4 15:08)

Hmm... (sóhaj minőségben) :)

peti (2010.4.26 11:03)

iwiw? :)

sanjee (2010.6.1 08:52)

te figyejjé, ez naonjó!

petra (2010.6.14 14:05)

sírok... nagyon szép

maus76 (2010.12.6 14:34)

Jajj, miért nincs happy end? Tessék Tímea címét megkeresni! :-) Köszönjük ezt a tündéri történetet.

r (2010.12.19 23:27)

élénken lepergett előttem a történet rövidfilm formájában miközben olvastam. Látom a különböző kameraállásokat az egyes pillanatokhoz: egy közeli a kézre ami kinyitja a postaládát, majd egy távolabbi ahogy mutatja a borítékot néző arcot. Ádám barna hajú, és néhány zongora billentyűjének leütése adja az aláfestőzenét.
A következő jelenetben a kamera a levélre fókuszál amint az asztalon hever. Látjuk Ádámot elsétálni jobbról képernyőn, majd eltűnni a bal oldalon. Majd újra megjelenik balról, és felveszi a borítékot..
Filmet nem akarsz készíteni?:)

Jimmi (2011.1.12 13:37)

Nem akarok filmet készíteni, de ha te szeretnél, áldásom rá. :)

Új hozzászólás

Lúdas Matyi esete az ispánnal

2010. február 13.

Többek között azért jó vinyót takarítani, mert az ember mindenféle régi írásokat is talál. Ezt például 2001-ben írtam:

Volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciás tengeren innen, az üveghegyen is innen, mert az meg az Óperenciás tengeren túl van, egy gyönyörűséges andalító éjjelen, ahol a mélykék színű égbolt takarója lágyan fedte be az igaz álmot alvó őszi kis falut, ami körül néha-néha felbukkant egy-egy könnyed léptű álomtündér, akinek léptei nyomán felcsillant a fűben a gyémánt-harmat, s az egész vidéket édes-könnyedén lepte el a fák titokzatos susogása, s a Hold lágy sugarai ezüstösre festették az apró házikók nyugalmat álmodó nádtetőit, és egészen halkan még hallani lehetett a szikrázó csillagok apró nevetését, amikor mosolyogva egymásra néztek, és a halványan csillogó vasút a vidéken álmosan elterülve mutatta az utat a végtelenbe, ahol talán gyöngyhajú angyalok vigyázzák most a bolygó titkos álmait, ezen a leírhatatlan éjjelen a lángnyelvek egymást kergetőzve szökkentek egyre magasabban az ég felé, amikor Lúdas Matyi rágyújtotta az ispánra a házat, aki az intenzív osztályon ötödfokú égési sérüléseibe belehalt.

pohar (2010.2.14 21:43)

ezt így Valentin nap alkalmából elküldeném néhány ispánnak

tmt (2010.2.15 13:15)

Az elején nem volt tiszta, de úgy az ötödik-hatodik, szóvirágokkal tarkított, nyálba bondorított mellékmondat után gyanítottam, hogy valami ilyesmi lesz a vége :D:D

E-my (2010.2.23 19:34)

Ez a "barokk körmondat" definíciója a nagy értelmező kéziszótár szerint...

Új hozzászólás

Nyusziszüret

2010. február 5.

Eljött az évben az a nap, mikor Vincze Mihály, Kossuth-díjas paraszt beleszagolt a kunszentmártoni levegőbe, és megállapította, hogy eljött a nyusziszüret ideje.

A termelőszövetkezet tagjai elbandukoltak hát a földek irányába, és fűzfából fonott nyulaskosaraikkal megkezdték a szüretet. A bolyhos kis nyuszifülek rendezetten, párosával kandikáltak ki a földből, és egyszerre hullámoztak az őszi szél simogató fuvallataival.
– Két-három nap alatt végzünk – mondta Vincze Mihály, aki ekkorra még mindig Kossuth-díjas paraszt volt.

Talán kétszáz sornyi nyuszit is kihúztak már a földből, mikor a TSZ egyik lelkes tagja, Báró Amundsen Henrik különös jelenségre lett figyelmes.
– No, nézd csak! – kiáltott fel. – Eltűntek a nyuszifülek!
És valóban, a nyuszimező egy igen tekintélyes részén se híre, se hamva nem volt a bolyhos kis füleknek.

– Vakond ez, ha mondom! – szólott Vincze Mihály. – Mindig tönkreteszik a termést. Ejnye, no.
Azzal fogta magát, és hazasietett. A többiek csodálkozva néztek egymásra egy ideig, de ő hamarost visszatért, és egy jókora vakondpumpa volt nála. Bedugták a földbe menten, és nekiálltak pumpálni egyszerre.

Igen rövid idő alatt kettő darab vakondot is összepumpáltak, akik rövid vallatás után előadták, hogy az ellopott nyuszikat a kozármislényi tölgyfa odujában rejtették el. S hát nem is hazudtak, mert a lelkes TSZ tagok megtalálták ott az összes eltűnt kis nyuszit.
– Amindenit, Vincze Mihály szólt Báró Amundsen Henrik, miközben egy nagyobb példány bundáját porolta ki gondosan –, te aztán tényleg Kossuth-díjas vagy!

Ő erre elégedetten bólintott egyet, majd összecsomagoltak mindannyian, és elvitték a nyuszikat a présház felé.

pohar (2010.2.9 23:58)

reméltem, hogy nem nekem kell megtennem, bocs

http://www.youtube.com/watch?v=WcNYDSI-tkM

Sajtkukac (2010.3.28 15:53)

Echte igen, Kossuth-díjas nem vagyok. Pedig szép lehet.

Új hozzászólás

Karfiol

2010. január 30.

Kopogtattak az ajtómon. Kinyitottam tehát.
– Hoztam karfiolt.

Takács K. János állt a küszöbön. Másfél éve nem láttam, és ő karfiolt hozott.
– Amennyiben a számításaim helyesek – folytatta, miközben belépett az előszobába –, ha ezt a karfiolt felgyorsítjuk 88 mérföldes sebességre, halőrré vagy ívhegesztővé fog változni.
Közben egy lila táskából elővette Fifi kacsát, és a konyhaasztalra rakta. „Háp!”, közölte Fifi kacsa mosolyogva, ami kacsául annyit jelent, hogy „nem eshet örökké”.

Nincs mese, karfiolt fogunk gyorsítani. Takács K. János visszatért.

matya (2010.1.30 12:08)

\o/

gyorsan feltoltom a fluxus-kondenzatort kondenzator folyadekkal! :)

bjmatt (2010.1.30 15:55)

hibátlan

pohar (2010.1.31 08:37)

egy korábbi történetben szereplő "melegétkezési-utalvány összegyűjtő salakmotoros" bizonyára tudna segíteni a gyorsulásban. azonban arra ügyelj, hogy a salakmotorok csak egy irányba tudnak kanyarodni (általában balra) és fékkel sem rendelkeznek!

a halőr vagy az ívhegesztő lenne-e jobb a végkimenetel szempontjából?

tmt (2010.2.2 15:31)

:) Mit ettél, Jimmi? :)

Jimmi (2010.2.3 20:27)

pohar: Az ívhegesztő természetesen sokkal előnyösebb lenne.
tmt: Felrobbantott rántott gombát. De tényleg.

macskafaraok (2010.2.7 21:23)

mese nincs xD
ivhegesztot varjuk!

Kac (2010.3.2 11:20)

lájkolom:)

xtrykyx (2010.9.8 14:06)

El se merem képzelni, hogy mi történhet, ha egy karfiolt szállító vonat 88mph fölé gyorsul. Mit lehet kezdeni hét vagonnyi ívhegesztővel?

r (2010.12.19 23:31)

teljesen indokolatlan. Király:-)

Új hozzászólás

Galamb

2009. december 31.

Azt azért még elmesélem, hogy hogyan akartunk galambot fogni galambmentes területen.

Nagyjából 8-10 éves lehettem, amikor egy varázslatos nyári reggel arra keltem föl, hogy hiába a remek idő, az egészség és az iskolaszünet, a mai napnak egyértelműen csak egy galamb birtoklása adhat értelmet. Hogy pontosan milyen felsőbb cél érdekében kellett szert tennem egy galambra, az már a múlt jótékony homályába vész. Egyszerűen kellett, és kész.
Szeged csöndes kis kertvárosában laktam akkor. A szomszédunk postagalambokat nevelt, amik egész nap a házunk körül röpködtek. Igen magasnak mondható galambsűrűség volt tehát az utcában, és emiatt tévesen azt gondoltam, hogy bizony arrafelé úgymond élnek galambok. Nem éltek. Csak a szomszéd versenygalambjai röpködtek föl és alá, de azok sosem szálltak le az utcán.
Nem is nagyon vesztegettem az időmet, kiterveltem a csapdát. Úgy gondoltam, hogy ha kirakok némi madáreledelt, akkor az arra lecsapó galambot foglyul ejthetem egy fentről rázuhanó ketreccel. Ezt a tervet azonnal hibátlannak is minősítettem, és nekiálltam a ketrec elkészítésének.
Tulajdonképpen egy kalitkát akartam készíteni, aminek nincsen alja. A rácsokat az otthon található vasanyagból csináltam volna. A vasbeton elkészítéséhez használatos vékony vasrudakból volt otthon bőven, de a művelet mégsem egyszerű.
A legtöbb gyerek legózik, ha építeni szeretne valamit, én viszont tekepályát készítettem az udvaron a galamb-hadműveletet megelőző napon. Ez a procedúra úgy néz ki, hogy a vasbeton készítésére alkalmas vasrudakat előbb vasbeton készítésére alkalmatlan hosszúságúra kellett feldarabolni, majd mezőgazdasági spárgával összekötöttem őket, hogy egy esetleges tekegolyó számára azok egy megfelelő utat jelöljenek ki. Gyakorlatilag vasból és spárgából építettem a pályát, ami épphogy nem dőlt össze magától. Szerencsére nem is nagyon lett volna alkalma összedőlni, mert a tekegolyókat malterből készítettem, és a gurítás első három nanométere alatt atomjaira szakadt az egész. Úgyhogy volt egy tekepályám vasból, ami nagyjából úgy nézett ki, mint Picasso Muzsikusok című festménye 3D-ben.
A spárgát levágtam, majd a vasrudakat bármire használhatatlan hosszúságúra daraboltam tovább. Ezután a család maradék spárgakészletét felhasználva összekötögettem egy kalitkára hasonlító valamit. Korlátozottan mérnöki pontosságúra sikeredett, a kalitka résein ugyanis tetszőleges méretű galamb gyakorlatilag bármikor ki-be járkálhatott volna, de mint látni fogjuk, nem ez volt a legnagyobb probléma a tervvel.
Ezután kivonultunk öcsémmel a műveleti területre galamb elfogásának céljából. Átmentünk a szomszéd utcába, Bálint Anitáék háza elé. Miért pont oda, tehetné fel az Olvasó a kérdést. Hát mert ott terem a galamb, mondtuk volna akkor.
Átdobtunk egy kötelet az ottani diófa egyik ágán, és felhúztuk a ketrecet. A kötél másik végét kezünkben fogtuk, de ahogy a galamb a kalitka alá ér, mi azt bizony el fogjuk engedni, és akkor a csapda lecsap az áldozatra. A kötél miatt ugyan kissé ugyan lassú volt a kalitka zuhanása, de kihelyeztük a madárkaját is, és vártunk.
Most pedig vegyük sorra, hogy milyen koncepcionális hibákat tartalmaz e zseniális tervünk. Hát először is például arra nem gondoltunk, hogy szerencsétlen galamb miért fogja megvárni, amíg a ketrec megteszi azt a nagyjából 15 másodperces utat a földig, hogy őt foglyul ejtse. Valószínűleg a pszichikai sokkra építettünk, és olyan galambok képezték a célcsoportot, akik a „Vazzeg, mi ez? Egy ketrec? És pont felém zuhan? Most mitévő legyek?” gondolattal reflektáltak volna a zuhanó kalitka látványára. Mondjuk ha meg is várja, utána úgyis kisétálhatott volna belőle.
A másik koncepcionális, és el nem hanyagolható hiba a madáreledel minősége volt. A környéken élő versenyszárnyasok valószínűleg a Galamb Pro Ultra 2000 Plusz terméket zabálták egész nap, és bizony nem biztos, hogy egyből le akartak volna csapni a nagyapám sufnijában talált, valószínűleg világháborúból visszamaradt, riolittufává aszott egész búzaszemekre.
Harmadszor, ha én galamb lennék, szerintem feltűnne, hogy három méterre a csalitól ott áll két hülyegyerek kötéllel. És akkor nem is említettük, hogy azon a környéken aztán tényleg semmilyen galamb nem lakott.

Úgyhogy álltunk ott egy ideig. Vadásztunk. De végül hazamentünk borsófőzeléket és fasírtot enni.

borsi (2010.1.4 02:03)

mindig mosoly csalódik az orcámra ám. :)

lacci (2010.1.17 23:45)

Hát. Fáj az arcom a konstans röhögéstől. Majd akkor elmesélem én is, hogy hogyan kötöttem ki a lakótelep 58-as kukájában miközben "macskát vadásztam".
:D

pohar (2010.1.27 14:21)

"Nemcsák Károly: Én voltam a gazdagréti Batman"

Új hozzászólás

Halottak feltámasztására is

2009. november 9.

Ezt ma fényképeztem egy villamoson.

[kép]

aron (2009.11.9 17:30)

Én ha ilyet olvasok, mindig megpróbálom elképzelni, hogy ezúttal nem csak valami zagyvaságról van szó, hanem olyasmiről, ami tényleg működik, csak annyival meghaladja az értelmünket, hogy felfogni sem vagyunk képesek. És ezért röhögve balgaságnak bélyegezzük, pedig ha tudnánk...

Aztán persze általában nem sikerül (mármint elképzelni).

E-my (2009.11.9 21:47)

én annak örülök, hogy non-profit és ezért csak 4500-be kerül...

pohar (2009.11.10 13:24)

nem lakom messze tőle.
ha olcsóbb lenne, akkor megnézném :)

borsi (2009.11.12 07:11)

nálam a citromail-el bukott el. :P mindenesetre most engedélyt kérek egy óra süketszobában ordításra. köszönöm.

tsw (2009.11.13 19:28)

És atomtámadás ellen is véd ez?

macskafaraok (2009.11.19 00:03)

Es jarj... :)

pohar (2009.12.2 17:55)

már csak hármat kell aludni

Új hozzászólás

Ufó

2009. október 31.

1969. július 20-án az Apollo 11 modulja leszállt a Holdra, fedélzetén Neil Armstrong és Edwin Aldrin űrhajósokkal. Ők voltak az emberiség első képviselői egy idegen égitesten.
1969. július 21-én a Tejútrendszer intelligens lényeinek konföderátusa évmilliók szokásának megfelelően leszállt a Föld bolygón, hogy meghívja az emberiséget tagjai közé. Most is, mint mindig, legszebb elnöki zászlóshajójukkal jöttek, melyen a többezer látogató között a kilenc alapító faj egy-egy képviselője is jelen volt. A leszállás helyéül pedig a Győr-Moson-Sopron megyei Markotabödöge határát választották.
Mivel aznap éppen pálinkafesztivált tartottak a faluban, így senki nem tulajdonított különösebb jelentőséget a másfél hektár méretű űrhajónak, hasonló körülmények között láttak ők már furcsábbat is. Mikor azonban a hatalmas ajtó kinyílt, és egészen szokatlan lények szálltak ki belőle, ketten-hárman odaténferegtek lassan.
- Beszélni kívánunk a vezetőtökkel - szólt egy hang valahonnan.
Szerecsén Gábor, Tarján F. Lajos és felesége, Tarjánné Pócs Magda egyszerre próbálták feldolgozni a hallottakat. Némi egyeztetés után pedig arra jutottak, hogy a fura lények (valószínűleg a szomszédos Cakóházáról jöhettek, esetleg Maglócaiak) bizonyára Preszkovics polgármester elvtársra gondoltak. Őt legutoljára egy üveg szilvával látták, ahogy horizontális testhelyzetben a világ elkorcsosulásáról alkotott véleményét osztotta meg egy villanypóznával, így valószínűleg nem mehetett messzire azóta.

Fertályóra se telt belé, és Preszkovics polgármester elvtárs ott állott a küldöttség lilás bőrű, három méter magas vezetője előtt. Elnézte őt egy darabig, majd a többiekhez fordult, és az adott helyzetben némileg felesleges kérdést tett fel:
- Na e a izé ufó?
A többiek bólógatása után egy halk „kéccsókom”-mal köszönt az idegeneknek, majd beleivott a pálinkásüvegbe, és kínáló szándékkal nyújtotta a lila lény felé. Amaz közelebb ment, beleszagolt, majd ezután nagyjából tizenhárom színű lett, és egyértelmű kézmozdulatokkal jelezte, hogy nem kíván fogyasztani az italból.
- Ne te nee! Hülye víziló vagy te eee! - szólott a polgármester, majd istenesen bokán rúgta az idegent, aki egyből össze is esett. A többiek felsegítették, majd visszavonultak mindannyian az űrhajóba, és elhagyták a Föld légterét.

Ha egyszer visszajönnek, inkább egy jó rozéfröccsel kínáljuk meg őket.

pohar (2009.11.5 17:29)

http://www.markotabodoge.hu/rendezveny.htm

Mestahh (2009.12.9 12:40)

Többször voltam Maglócán, ott nincsenek ilyesmik. Talán Bősárkányon vagy Barbacson.

buGhunter (2010.2.4 10:54)

ez valami frenetikusan eltalált szösszenet! :D:D

woltewa (2010.10.6 04:07)

Moncsicsi nem tudott hozzászólni, mivel harmadjára ájult el a szemetesvödörben, ahova egy rosszul sikerült szalto mortale következtében került.

Új hozzászólás

Tegnap

2009. szeptember 12.

Bodnár F. Dániel bement egy svéd bútorüzletbe, és vásárolt egy BJÖRN típusú, lapra szerelhető tegnapot. Hazavitte másfél szobás, távfűtéses lakásának nappalijába, és a mellékelt csavarkulcs segítségével összeszerelte. Ezután bocsánatot kért tegnap attól az embertől, akinek a lábára lépett az áruház mozgólépcsőjénél. Bepótolta egy barátja kutyájának megetetését is, akit az illető külföldi útjának okán egy hétig Dánielre bízott. Ezután meglátogatta beteg nagymamáját, akit ma reggel holtan találtak lakásán.

Bodnár F. Dániel ezután szétszedte a BJÖRN típusú, lapra szerelhető tegnapot, visszatette dobozába, majd levitte a lakáshoz tartozó, kis méretűnek mondható pincehelyiségbe.

pohar (2009.9.12 19:35)

igen, néha jó lenne kijavítani a tegnapot.

Dánielnek ajánlanám a VEJNEMÖJNEN típusú szemmértéket is.

Jimmi (2009.9.14 20:08)

pohár :)

borsi (2009.9.16 15:47)

dont worry. you will be BJORN again...

tevecsipa (2009.9.18 01:07)

"Björn Gudhlef-et aki feltalálta volna a lapra szerelhető tegnapot, még gyerekkorában megerőszakolta 2 ügynökünk.Az egyik fehér köpenyes szemüveges fizikus, a másik lapszabász álcát használt.Björn most halász, aki szereti a hokit.A tér-idő kontinum tudomásunk szerint sértetlen.Mellesleg ez is olyan fantazmagória, ami sosem történt meg."

/TIME POLICE/

borsi (2009.9.27 20:07)

most tényleg jó lenne egy lapraszerelhető tegnap.

saskorpa (2009.10.1 22:14)

Björn apja, Gudmund Hörn-Stefansen ánusszal kifelé született és sikítva ette a tésztát.

Kac (2009.10.3 21:32)

Lapraszerelhető múlt századvég nincs? Asszem akkor kezdődtek a bajok...

Új hozzászólás

Méltatlanul elfeledett ősmagyar fegyverek

2009. szeptember 1.

[kép]
1. ábra: rönyeg

A rönyeg egy közepes husáng végére szaggatott vonallal felerősített gumipingvin. Eleink a honfoglalás idején kolbászzsírral bekent ludakra vadásztak vele.


[kép]
2. ábra: tübecni

A tübecni egy bitumenbe mártott ponty. Mecsek-környéki tájakon használatos változata a pimpós tübecni, ennek használata jóval nagyobb szakértelmet kíván, de a pimpó miatt egyúttal hatékonyabb fegyver is.


[kép]
3. ábra: momóka

A momóka használata rákot okoz, ami nagyon finom csemege.


[kép]
4. ábra: bibere

A bibere az Etelközi nomád vidékeken használatos fegyvernem volt. Alakja mikrohullámú sütőre emlékeztet, melynek ajtónyitó gombjával akár 40-50 méterre is ki lehetett lőni a nyereg alatt puhított nátrium-glutamátot.

Lóci (2009.9.1 10:11)

There is no ajtónyitó gomb.

pohar (2009.9.2 11:12)

Hát akkor Boldog születésnapot!

aron (2009.9.2 13:31)

Ez a népmese tegnap jutott eszembe:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi. Ez a királyfi épp az Örs vezér téri aluljárón kelt által egy kétliteres kólával a kezében, amikor elé állt a gonosz boszorkány, és azt mondta neki:
- Hallod-e te királyfi, vegyél tőlem Fedél Néklült!
- Nem veszek biz én. - válaszolta a királyfi.
- Akkor legalább adj egy keveset a kóládból. - kérlelte a boszorka. A királyfi már majdnem le is csavarta a kupakot, amikor eszébe jutott, hogy hátha TBC-s a boszorkány, vagy valami más fertőző betegsége van, így hát mégsem adott neki a kólából.
- Úgy?! Rosszul bántál velem, ezért békává változtatlak! - rikoltotta a boszorkány
- Nem, én változtatlak békává, mert te meg rohadtul kicsinyes vagy! - felelte a királyfi.
Avval kölcsönösen békává változtatták egymást és eléggé boldogtalanul éltek, amíg meg nem haltak - mivel az Örs vezér téri aluljáró nem a legkellemesebb környezet békák számára.
Hogy a kólával mi lett, azt senki sem tudja. Valószínűleg a királyfi elejtette, miközben békává változott, ezért ha valaki megtalálja, nem tanácsos kinyitni, mert le fog fröcskölni, mivel felrázódott...

Jimmi (2009.9.2 23:05)

Lóci: de a többi ugye stimmel? :)
pohar: köszi!
aron: ez jópofa. :)

Új hozzászólás

Az Igazi Bohóc

2009. július 28.

A péntek nagy ünnepnek érkezett ebben a kis faulban, ahol a Gombolyagi Alfréd Vándorcirkusz ezen a héten fellépett. A gyermekzsivaly estére teljesen összemosódott a kis körhinta zajával, amit a cirkusz mellé állítottak fel. Színes plakáton igértek elképesztő zsonglőrt, sebezhetetlen tűznyelőt, félelmetes fenevadakat és vakmerő kötéltáncost. A családok lassan elfoglalták helyüket a fapadok ütött-kopott sorain, és elkezdődhetett az előadás.

Tizennégyen éltek a vándorcirkuszban. Minden héten máshol állították fel az óriási ponyvát, amely otthont adott a produkciónak. Tizenhárman közülük szórakoztató, de kemény munkának tekintették a cirkuszi életet. Tizennegyedikük volt az Igazi Bohóc.

Az állatidomár kivénhedt krokodilokkal, göthös lovakkal és növényevő kígyókkal lépett fel. Az artista egy három méter magasra kifeszített kötélen sétált öt métert. A késdobáló néhány lépésnyi távolságból hajigálta életlen késeit, a zsonglőr négy teniszlabdát dobált, tűznyelő pedig nem is volt. A gyerekeknek persze nagyon tetszett az előadás, hangos tapssal jutalmaztak minden fellépőt, a porondmester pedig vakító lámpák kereszttüzében jelentette be mindig a következőt.

Az Igazi Bohóc nem olyan, mint a többiek.
Az Igazi Bohóc sosem száll fel az egykerekű biciklire. Ő azon él, és csak előadások előtt száll le, mert nem akarja, hogy az emberek lássák, ki ő.
Az Igazi Bohóc haját sosem lehet kifésülni.
Az Igazi Bohóc akkor festi ki magát, amikor vendégségbe megy. Ha hazamegy, lemossa a festéket, és az arca ismét fehér lesz, a szája pedig piros.
Az Igazi Bohócnak nincs krumpliorra. Az ő orra olyan.
És igazi viccet csak az Igazi Bohóc tud csinálni, bár ezeken nem mindig nevetnek elsőre.

Ezen a pénteken az Igazi Bohóc önként jelentkezőt kért a közönségből. A kis Balázsra esett a választás, ő ment ki széles mosollyal (és egy kis félelemmel) a porondra. A bohóc négy labdát adott a kezébe, és arra kérte, zsonglőrködjön vele, persze Balázska elejtette őket. „No, majd megmutatom én!”, mondta az Igazi Bohóc, és nekiállt. Gyönyörűen és hibátlanul dobálta a labdákat egymás után, majd az egyik a fejére esett. „Au!”, kiáltott fel, Balázs pedig együtt nevetett a közönséggel. Majd egy másik ladba is fejbúbon találta, és végül a harmadik is. Nagyon fájlalta fejét az Igazi Bohóc, és kiszaladt a porondról, közben a nézősereg egyszerre kacagott rajta. Egyedül Balázsnak tűnt fel, hogy a negyedik labda nem esett le. Egyszerűen eltűnt.

Évek teltek el a cirkuszi este óta. Balázs felnőtt, kitanulta az iskolát, és tűzoltó lett belőle. Megismert egy gyönyörű leányt, akit oltár elé is vezetett. A templomi násznép pedig lélegzetvisszafojtva várta az eskető pap szavait.
– Horváth Balázs, akarod-e az itt megjelent Szalay Izabellát... – és ebben a pillanatban a negyedik labda ráesett a pap fejére.

Balázs nem mutatta ki, de belül akkorát kacagott, mint még soha senki. Így tud viccelni az Igazi Bohóc.

aron (2009.7.29 11:12)

Nekem ez is tetszett ;)
Meg egyébként sem ér ilyen hosszú szüneteket tartani!

tmt (2009.7.29 13:20)

Ez igen!

E-my (2009.7.29 13:37)

köszönöm Jimmi :) már nem lehet rossz ez a nap

borsi (2009.8.3 21:19)

az igazi bohóc olyan poént mond, ami most is nevettet és van olyan része, ami később esik le. zsenális. :) mostantól igazi bohóc leszek

Duke Flipchart (2009.8.3 23:59)

Farkasrétiné Küllő Aranka önszántán kívül lett a Termesz utca 6-8. közös képviselője. Már védőnői munkája is teljes embert követelt, de két rakoncátlan tinédzser kisfia és a ház üvegtéglás folyosóján nevelt filodendronja a maradék időben is végképp lekötötték. Ráadásul természeténél fogva menekült minden konfliktustól, és vonakodott felvállalni a nehéz döntéseket. Pozíciója azonban megkövetelte, hogy habozás nélkül tudjon a közösség érdekében cselekedni.

Magában sóhajtott egyet, átnyúlt a rozsdás rácsokon, és újra határozottan megzörgette a kopott fehér ajtót. Kizártnak tartotta, hogy rajta kívül bárki hallotta volna, odabentről ugyanis az elszabadult őselemek erejével dübörgött DJ Hazardtól a Mr. Happy. De a kötelesség az kötelesség, és a házirend hasonló esetekben háromszori figyelmeztetést ír elő. Farkasrétiné Küllő Aranka elszántan hitte, hogy a békés és nyugodt együttéléshez a közösség szabályainak megalkuvást nem ismerő betartatásán át vezet az út.

Egész nap ez ment, tessék már elhinni – győzködte a habozni látszó tisztségviselőt a harmadik emeletért felelős bizottsági titkár, Irénke néni. - Hallhatatlan, hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak! – zsörtölődött kopott lila mamuszaiban toporogva. Pedig a közös képviselőt nem kellett győzködni, tudta, mit kell tennie. Csak egy pillanatra rohanták meg az érzelmek.

Kiadom a parancsot – mondta kissé elhalóan Farkasrétiné Küllő Aranka, majd megköszörülte cigarettától és Eduscho kávétól rekedt torkát, és határozottabban folytatta. – Végrehajtási engedélyszám: I mint Ilonka, D mint Dezső, D mint Dezső, Q mint... Q, na, tetszikérteni. És megint Dé mint Dezső. – Hűvös, kegyetlen fuvallat söpört végig a gangon, fellebbentve drapp frottír fürdőköpenyének szárnyát. Ebben a pillanatban úgy nézett ki, mint egy bosszúálló Valkűr.

India, Delta, Delta, Quebec, Delta – ismételte Kázmér bácsi. Hangja teljesen gépiesnek hangzott a szénfekete gázálarc alól, melynek szemeiből megnyugtatóan derengett a neurális célzórendszer vörös szálkeresztje. – Megerősítve. Kérem, az intézkedés befejezéséig hagyják el a műveleti területet. Irénke, a demizsont holnap akkor hozom ám majd!

A Kázmér bácsihoz hasonlóan balaklavát és fekete álcaruhát viselő önkéntes polgárőrök csendben bólintottak. Fegyvereiket a földre szegezve felsorakoztak az ajtó két oldalán. A másodikon lakó Misi elkezdte kibontani az FE109-es ajtórobbantó készletet. Farkasrétiné Küllő Aranka a lépcsőfordulóból még hallotta, ahogy Kázmér bácsi sorozatlövésre állítja a taktikai lámpás, red dot célzós MP5-öst, és kiadja a parancsot: Breach, Bang and Clear.

vini (2009.8.5 13:40)

"bár ezeken nem mindig nevetnek elsőre" és leesett az utolsó is :) atyaégdezseniálishatalmas!!

borsi (2009.8.10 14:44)

edward: Qué?

Jimmi (2009.8.11 11:01)

Ahá! Szóval edward! :)

man with the mustache (2009.8.30 10:45)

picsába, elárultam edwardot... :(

edward (2009.8.31 11:48)

Nem is én vagyok! Ja, de.

Csak írtam egy Jimmi-stílusú izét. Gondoltam, ez lenne neki a legjobb hely. :)

Takó (2009.11.10 00:32)

hmm, iddqd..

Wgyébként a bohóc jóság.

Sajt@ (2010.3.31 17:28)

Nem tudom, olvastad -e az Egy bohóc nézetei c. könyvet. Az a rész ugrott be az Igazi Bohócról, mikor a bohóc a tükör előtt áll, és ahogy keni magára a sminket, úgy tűnik el a személyisége gyakorlatilag. Csak az írásod ennek az inverze. Meg úgy amblokk egészen más. Szerintem ez az egyik legjobb tőled, amit itt olvastam.

Üdv.: egy lelkes olvasód

MH (2011.10.15 23:37)

Kovács Anita kényesen ügyelt a részletekre. Reggel, amikor felébredt, mindig a jobb oldalára fordult, kézzel tolta fel magát az ágyból, tehermentesítve a belső szerveit, majd felült, és először a jobb lábát bújtatta bele rózsaszín plüssnyuszi alakú mamuszába, (melyet 8 naponta mosott ki kézzel, rózsás öblítővel, hogy mindig puha és illatos legyen), majd a balt, felállva megnyújtózott, kis nyöszörgő hang kíséretében, majd a székhez sétált, ahol előző este kikészített ruhái voltak, és felöltözött. Pizsamáját gondosan összehajtogatta, sarkosra, ahogy a zárdában megkövetelték tőle, visszavitte az ágyhoz, felemelte a párnát, alátette a pizsamát, és bevetette az ágyat (ezt is tökéletesre).
Kovács Anita ezen a napon töltötte be harmincnyolcadik életévét. Egyedül éldegélt kis lakásában, amit a szülei örökségéből tartott fenn, önmagával együtt. Napjai szinte percre pontosan meghatározott rituálékkal teltek el, és, mivel a világ túl szabálytalan a lakásán kívül, ezért körülbelül 13,6 évvel ezelőtt fel is hagyott vele, hogy kimenjen oda.
A konyha felé haladva figyelmen kívül hagyta a szokatlan kaparászó hangot, ami a bejárati ajtó felől jött, majd ezt megtette még a nap folyamán többször is, azt azonban nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy a bejárati ajtajának csengője, amit eddig azért nem szereltetett le, mert úgyse csöngettek be hozzá, megszólalt, és nem csak megszólalt, hanem folyamatosan, magas hangerővel csilingelt és berregett. Anita zavartan, hitetlenkedve végül az ajtóhoz sétált, kizárta a felső, alsó és középső zárat, a hevederzárat, és a láncokat is, és ajtót nyitott.
Egy paprikapiros arcú emberrel nézett ekkor farkasszemet, miközben érezte, hogy valami finoman hozzáér a lábához a lakás irányába haladva. A paprikapiros arcú ember szuszogott, és dühösen nézett, de nem mondott semmit. Anita sem mondott semmit. A mostmár rózsaszínes arcú ember sem, de szóra nyitotta a száját, majd újból becsukta, s lassan kiegyenesedett, és mutatóujját leemelte a csengőről. Kezét leengedte. Egyenesen állt. Anita farkasszemet nézett vele, arca a közöny mintaképe lehetett volna. A csengetős ember egy lépést tett hátra, Anita pedig becsukta az ajtót, visszakasztotta a láncokat, visszazárta a hevedert, az alsó, a felső, és a középső zárat, majd folytatta napi rutinját.
Éppen a negyedik részt nézte a szappanoperából, amikor egy kis bolyhos izét tapasztalt hozzádörgölőzni a gyönyörű rózsaszín nyuszimamuszához.
- Ni, egy mozgó szöszcsimbók. - Mondta, majd a legtermészetesebb mozdulattal lenyúlt, megragadta az izét, ami kapálózott és nyávogott közben, határozottan az ablakhoz sétált, kinyitotta, kitartotta rajta a szöszcsimbókot, és elengedte, hadd vigye a szél az útjára, majd visszatért napi rutinjához, és kissé sajnálta, hogy emiatt a furcsa incidens miatt már a második részből mulaszt el 3-3 percet.

Jimmi (2011.10.18 15:11)

MH :)

Új hozzászólás

« régebbi bejegyzésekújabb bejegyzések »