blog

Csoki

2005. február 20.

– Szerinted mi az élet értelme? – kérdeztem jópajtásomat, Takács K. Jánost, tudván, hogy szegényke úgyis van annyira leépült szellemileg, hogy elkezdjen gondolkodni rajta. És valóban, tervemet siker koronázta, csakugyan elkezdett töprengeni.

Először abbahagyta a tea szürcsölését, a szemközti falat bámulta egy darabig. Utána elkezdte teóriájának szavakba öntését: – Szerinteeem... – Itt kis szünetet tartott. – ...szerintem aaaz...

Itt az idő, cselekedni kell. Csak karnyújtásnyira van, meg tudom csinálni. – ...hoooogy... – Kicsit talán közelebb kell mennem, hogy elérjem. Közben jópajtásom, Takács K. János látszólag mélyebb gondolati területekre tévedt, ezt ki kell használom. – ...mert végülis... – Majdnem elérem. Mindjárt meglesz. Ő közben egyre lelkesebbnek tűnt, kis mosoly ült ki az arcára beszéd közben, és egyre élénkebben magyarázott. – ...mindenképpen, hiszen minden teremtmény... – Elérem. Most. Kinyújtottam a karom.

Megvan... hihetetlen. Orvul elloptam a csokit tőle, és észre sem vette. Győzelem, uraim. Közben jópajtásom, Takács K. János mondandójának végéhez ért. – Igen, ez az – mondta, és elégedetten, mosolyogva, boldogan dőlt hátra. Arcára olyan földöntúli kifejezés ült ki, amit talán csak az évszázadokig tartó elmélkedés hozhat meg egy tibeti kolostorban. Azt hiszem, rájött. Kár, hogy nem figyeltem.

De legalább a csoki megvan.

Név:


URL:


Üzenet: