2006. április 29.
Ez a mese egy hajléktalan emberről szól, aki ott lakott a közeletekben. Minden reggel, amikor elmentél mellette, megnézted az ősz szakállát, a barázdált arcvonásokat, ráncos kezeit, a kartonpapírokat, ahol feküdt, az ütött-kopott pokrócot, amivel takarózott, a szatyrot, amiben minden vagyona volt. És néha, mikor nappal láttad, ő aludt.
És álmában mindig egy kis csoda törént vele. Valaki két zsömlét rakott le mellé, és mikor éhesen felébredt, megtalálta. Sohasem látta az arcát, mégis jól tudta, ki volt az. Egy angyal, akiről még az anyja mesélt. Kék volt a ruhája, könnyűek a léptei, szelíd a mosolya – ő volt az egyetlen barátja, és az egyetlen, aki törődött vele. Két zsömle várta őt minden reggel – nem sok, de mindig jól esett.
Néha megpróbálta kilesni az angyalt. Korábban aludt el, és korábban kelt föl, de az ajándéka akkor még nem volt ott.
Egy nap azonban meglátta őt. Egy különösen kegyetlen télen történt ez, Te is vastagabb kabátot húztál akkor. Ő behúzódott a kapualjba, magára tekerte ősöreg pokrócát, hajában lassan olvadtak el a hópelyhek. A hideg szél átjárta mindenét, és az éjszaka közepén már a hó sem olvadt el az ősz hajszálak között. Az angyal ekkor szállt oda hozzá, kék ruhájával beterítette, megsimogatta az öreg ráncokat, és megfogta két kezét. Kitárta hatalmas szárnyait, és lassú csapásokkal a levegőbe emelkedtek. Elvitte őt egy messzi helyre, és sosem tértek vissza többé.
Tegnap megnéztük a V for Vendetta c. filmet. Nem volt rossz, de szerintem az Equilibrium jobb volt. Mindkét film a magányos hős harca a gonosz állam ellen, csak a késes dobálózás nem olyan menő, mint a gun kata. De volt benne pár jó húzás, amiért érdemes megnézni.
Két sör áráért kapható a nagyobb barkácsáruházakban a virágok locsolására szánt spriccelő kanna. Ezt megfelelő konfigurálással hatékony húsvéti locsolóeszközzé alakíthatjuk, mellyel biztonságos távolságból (gy. k. karnyújtáson kívülről) ejthetjük meg kiszemelt áldozatunk lefröcskölését.
1. tanács: bár a versikét illik végigmondani, a nagyobb hatékonyság érdekében már a „Zöld erdőben jártam” elhangzása után meg kell kezdeni a locsolást.
2. tanács: az áldozat magatehetetlensége növeli a találati arányt, ezért mindenképpen akkorra időzítsünk, amikor a kiszemeltünk éppen alszik, illetve aludni szeretne.
3. tanács: a hagyomány szerint délután már nem szabad locsolni. Illetve szabad, de akkor visszalocsolnak. Okuljunk hibáinkból.
Hétvégén megnéztük a Szindbád c. előadást a Szegedi Nemzeti Színházban. Hát nagyon-nagyon jó cucc ez, kéremszépen, mindenkinek csak ajánlani tudom. Eredetileg ez ugyebár egy mese, csak a rendező kolléga kissé átdolgozta (emiatt egyes gyermek nézők a második felvonás alatt már álmosságra panaszkodtak, amikor Marylin Manson bandája kommunális drogmámorban tört ki, no de van ez így). A díszlet és az előadás kellően impresszionista – az egész úgy indul, hogy fehérbe öltözött táncosok eltáncolják a tenger hullámzását az esernyőből készített felhők alatt. A zenei betétek szintúgy zseniálisak, mindegyik szám parádés. Külön jó, hogy a borzasztó énektudása miatt kővé változtatott király adja elő a legjobb dalt a legjobb hangon. Ezt mondjuk még párszor meg tudnám nézni.
Érdekes, hogy ezt a mai napot nemcsak nem ünnepelte meg senki, de nem is nagyon emlékeztek rá.
Amikor a jimmi még kicsi volt (és még igazából nem is volt jimmi), és óvodába járt, akkor volt neki egy orosz (szovjet?) óvónénije, akit Olga néninek hívtak. Egy napsütéses, madárcsiviteléses, napfény-delejes tavaszi napon, nem sokkal április 4. előtt Olga néni megkérdezte a csoportot (melyben főhősünk élt és alkotott), hogy ugyan tudjuk-e, milyen nevezetes nap van így árpilis elején. A kis jimmi, aki pedig akkor még jimmi se volt, elárulta, hogy igen, tudjuk: a bolondok napja.
Bizony, ma van április 4., kis hazánk szovjet „felszabadításának” évfordulója. Éljen a párt! Always Coca-Cola!
Nimolka (2009.11.3 22:32)
Kirázott a hideg, ez nagyon szép.
Új hozzászólás