Egérbögre kapitány (aki valójában nem kapitány, csak matróz) a tenger partján ücsörgött már egy hete. Rumospohárkájának tartalma többedízben érte el ezen időszak alatt a beletölthető folyadékmennyiség szélsőértékeit. No de Egérbögre kapitánynak a vízparton való létezése nem volt véletlen, csak hiábavaló.
Feltett szándéka volt ugyanis, hogy a tenger istenét megidézze. Ehhez a szellemi háztartásában fellelhető eszközök széles repertoárját vetette már be: sámántáncot járt, köveket dobált, hangosan szidta a tenger istenének nőági felmenőit. A napok azonban tehetetlen magányban teltek. A kapitány üveges szemekkel, hosszú napokig bámulta a tenger végtelen hullámait.
Utolsó napon egy palackpostát sodort a partra a víz. Egérbögre kapitány kinyitotta, és elolvasta – ebben a pillanatban értette meg, hogy a tenger istenével ő bizony nem találkozhat.
„A rendszer üzemeltető számítógépek túlterheltek. A szerverek száma a jelenlegi terhelés lekezelésére nem elégségesek! Kérem próbálkozzon később.”