Neveld meg gyermeked

2007. november 27.

Édes kisfiam! Amikor nemrég vízimentőset játszottál a nappaliban, és három lavór víz szétlocsolása után nekiálltál szörfölni a vasalódeszkán, még nem szóltam semmit. Aztán amikor űrrakéta-kilövőset játszottál, és kidobtad a harmadikról a porszívót, szintén eltűrtem. És amikor cowboyozás közben szétcsúzliztad Feri bácsi szívgyógyszerét, én hallgattam. Utána vészhelyzetest játszottál, és felboncoltad a Tóth Laciék macskáját, akkor sem volt egy rossz szavam sem. De ha mégegyszer felgyújtod a Katika nénit mosogatás közben, akkor egy hétig nem lesz Tom és Jerry!!! Értve vagyok?!

Diplomamunka: Ógörög és modern drámai elemek a budai Skála melletti piac kifőzdéjében (megtörtént eset alapján)

2007. november 22.

Takács K. János

ELTE Bölcsészmérnöki Kar, humán informatikus szakirány

I. Invokáció
- Kéz'csókolom, szabad ez a hely?
- Persze, üljön csak le.
Eszünk.
- Mondja, kedveském, magának is hideg az étel?
- Nem, nem hideg.
- Az enyém hideg.
- Tessék visszavinni, megmelegítik.
- Én ezekhez nem viszem vissza. Ezek bunkók, tudja...

II. Enumeráció
- ...az a szőke is bunkó, meg az a vörös is. Úgy beszélnek az emberrel, hogy még olyat! A hosszú hajú meg nem csinál semmit egész nap, csak ott áll; az a másik meg... ööö... á, az is! Ide se jövök többet. Hát semmibe veszik itt a vásárlót. Tudja, az a probléma, hogy...

III. Bonyodalom (folyamatosan növekvő hangerővel kell előadni)
- ...neveletlenek ezek a mai fiatalok! De hát velünk, öregekkel már nem is törődik senki. A kevés kis nyugdíjam is mind elmegy gyógyszerre meg fűtésre meg vízgázvillanyra, ezek a szemét [aktuális miniszterelnök]-ék meg még azt a kicsi maradékot is mind elveszik! Na, majd jöjjenek csak az [aktuális ellenzéki pártelnök]-ék, azok majd rendet raknak, nem lesz itt kisemmizés, meg bunkózás, meg mittomén. Hát élet ez??? Így??? Hogy ennyire semmit nem ér már az ember? Hát a kurva anyjukat! Hát...

IV. Tetőpont
- ...meg is mondom nekik! (Odamegy.) KÖSZÖNÖM SZÉPEN EZT A HIDEG ÉTELT! IDE SE JÖVÖK TÖBBET!
(Néni jobbra el.)

V. Konklúzió
Csendesen eszünk tovább. Mellettem idős házaspár eszik valami levest. Megszólal a néni:
- ...a tiéd is hideg?

Mese a kiselefántról, aki nyáron is fázott

2007. november 16.

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy elefántmama, akinek egy szép nyári estén kisfia született. A büszke elefántpapa boldogan mutatta mindenkinek az állatkertben, gratulált is neki az összes lakó, és csodájára jártak az állatkert vendégei is. Napokon keresztül lesték, mi lesz a kiselefánt első szava. A kakadu és a búbos banka egész napjukat az elefántok kerítésén töltötték, hogy ők legyenek az elsők, akik meghallják. És három nap múlva megszólalt a kis fáni – de sem nem azt mondta, hogy „mama”, se nem azt, hogy „papa”:
– Kedves szüleim, fáznak a füleim.
Meg is ijedt ám egyszerre az állatkert összes lakója! Egymás szavába vágva próbálták kitalálni, hogyan lehetne segíteni szegény kiselefánton. Nemsokára felbukkant a zebra...

– Hmm – állapította meg hirtelen Bohumir, letéve a mesekönyvet egy pillanatra –, leesett az első hó, be kéne hozni az elefántot az erkélyről. Már vacog.
– Hát hozd be – válaszolta Hacsaturján, és tovább hegesztette a zsömpelléreket.
– Miért én hozzam be? A te elefántod.
– Először is: én aranyhalat akartam. Másodszor pedig azért nem tudom behozni, mert csak a képzeletbeli barátod vagyok, hülyegyerek.
– Hmm – szögezte le ismét Bohumir, és behozta az elefántot a nappaliba.

...Nemsokára felbukkant a zebra, és egy kockás pokrócot hozott magával. Gyorsan ráterítették a kiselefántra, és vártak. De sajnos semmi sem történt, a kis poronty ugyanúgy fázott, mint azelőtt. A mosómedvék – akik híresen jól értettek a kötés és varrás mesterségéhez – hamar kötöttek neki egy jó, meleg pulóvert, de a kiselefánt hidege csak nem akart elmúlni. Ekkor a cickányoposszum és a küszvágó csér lendültek akcióba: egy kereszthornyolt csavarhúzóval megpatkolták a 380 voltos felsővezetéket, és egy fémkerítésből rögtönzött, cekászbetétes, nagyteljesítményű merülőforralóra kötötték, amit a jegesmedvék medencéjébe helyeztek. De hiába a sok melegvíz, a kiselefánt a medencében sem érezte jobban magát. Tanácstalanul álltak hát mind az állatok a vacogó fogú kiselefánt körül...

– Óbazmeg... – kiáltott föl Bohumir –, az elefántod idesz@rt a szoba közepére!
– Először is: én aranyhalat akartam – válaszolta Hacsaturján.
– ...és másodszor?
– Mi másodszor?
– Mindegy. Elég hülyére találtalak ki – mondta Bohumir, és adott egy felmosórongyot az elefántnak, hogy takarítson ki maga után, valamint felhívta a figyelmét az angolvécé rendeltetésszerű használatára.

...a vacogó fogú kiselefánt körül.
Élt az állatkertben egy öreg, magányos szirti sas. Soha nem szólt senkihez, egyedül töltötte napjait a kopár, öreg sziklákon. De ahogy látta, hogy fázik a kiselefánt, kitárta széles szárnyait, és odarepült hozzá. Éles karmaival megfogta a kis didergőnek a pulóverét, és levegőbe emelkedtek. Kirepültek az állatkert régi vaskerítési közül, maguk mögött hagyva az ijedt tekintetű állatokat. Napokig repültek egy irányba, míg végül a sas leszállt a szavannán.
– Fázol még?
– Már nem.
– Helyes. Ez az otthonod – mondta a sas, azzal elrepült, és otthagyta a szavannán a pulóveres kiselefántot, aki nem fázott többé.

56

2007. november 14.

Ma este, mikor hazafelé tartottam éppen, kigyulladt alattam az 56-os villamos. Felettébb furának tartottam, mert eddig még sosem gyulladt ki a villamos alattam. Le is szállt az összes utas szépen, mert marha büdös lett hirtelen.

Leszállás után akkurátusan megállapítottuk, hogy jó nagy füst van. Benéztem a villamos alá, és a kerekek között láttam, hogy ég valami olaj. (Lehet, hogy nem olaj volt, hanem valami más, de nem vagyok villamosmérnök.) Mondtam is a sofőrnek, hogy lángolás ténye forog fenn, mire ő azt mondta, hogy nem ég itt semmi, csak beszorult a fék. Én erősködtem egy ideig, hogy de igen, és látni is lehet, de nem hitte el (és a kollégája sem, jól meggyőzték egymást). Ekkor én elköszöntem, és hideg idő lévén eljöttem haza.

Azóta is ég, ha el nem oltották. Itt a vége, fuss el vége.

Virágot

2007. november 5.

Miki már a réten álldogált, mikor Panka megérkezett az uzsonnáskosárral.

– Szia, Miki!

– Szia, Panka! Ott, a fűzfa alatt, látod, szerintem az jó hely lenne.

Odasétáltak, és Miki leterítette a pokrócot. Leültek rá, Panka pedig megterített a piknikhez. Kockás kendőjük volt, és sonkás szendvicset ettek.
Az uzsonna után Miki elővett a táskájából egy nagy fóliát, vékony faléceket, lila krepp-papírt, ragasztószalagot és ollót. Nekiláttak hát a munkának, fúrtak-faragtak, vágtak és ragasztottak. A tavaszi szél gyakran felkapta a fóliát, de ilyenkor csak nevettek rajta. Végül, ki tudja, mennyi idő múlva a levegőbe emelkedett a papírsárkány. Persze papírból csak a hosszú, lila krepp-papír farka volt, de a modern sárkányok sorsa már csak ilyen.
Ledőltek a fűbe, és nézték, hogy ahogy játszik vele a szél. Miki ezután virágot szedett Pankának, aki koszorút font belőle mindkettejüknek. És ahogy estére járt az idő, együtt nézték a naplementét a fűzfa mellől.
Elindultak haza ezután, jó darabon együtt mentek, Panka megfogta Miki kezét. És mikor kettévált volna az útjuk hazafelé, még megkérdezte:

– Hazakísérsz, Miki?

– Hazakísérlek, Panka.