2007. február 14.

Ó, Valentin nap. Egy egész jó filmben hangzik el az, hogy „this holiday is invented by greeting card companies to make people feel like crap”.

De Jim Davis máshogy gondolja. Lehet választani.

Új hozzászólás

2007. február 13.

Ritka, de önéletrajzi ihletésű blogpost. Az elmúlt hetem az internet beköttetésének jegyében telt. Fontosnak tartom leszögezni, hogy mivel hét napig tartott az aktus, ezért ennyi idő alatt Jack Bauer hét (7) terroristacsoportot tudna elintézni.
A UPC-nél alapból úgy megy az internet beköttetése, hogy telefonálsz. „Halló, kérek netet.” – „Holnap megy a kolléga bekötni.” – „Visszhall.”. Namost ezt némileg bonyolítja, hogy én egy speckó céges accountot kértem, ami kedvezményes, cserébe nem a főbérlő, hanem az én nevemre kéne, hogy jöjjön a számla. Ehhez persze a főbérlő hozzájárulása kell. És itt kezdődik a történet.

Hétfő: mivel kell a főbérlő hozzájárulása, ezért telefon megy a főbérlő néninek, hogy a megigért a papír ugye tényleg meglesz holnapra, amikor direkt emiatt nem megyek melóba. Holnap reggelre meglesz, bedobom a postaládába, mondja a néni.

Kedd: albérlőtárs véletlenül elvitte a postaládakulcsot reggel. Szlovákiába. Fakkolás#1. Anyázás, szomszédokkal ismerkedés, senki nem tud segíteni, fél óra szenvedés a postaládával, a bolygón fellelhető kulcsok 74%-ának kipróbálása. Nem megy. Fakkolás#2. Kulcsmásolóhoz elmentem, vettem 300 forintért egy megfelelő postaládakulcsot. Ezzel végre sikerült kinyitni a ládát, öröm. A levél azonban nem volt benne. Fakkolás#3. Néninek telefonálás. Reggel behalt a nyomtató, majd a cégnél akar nyomtatni ilyen hozzájárulós levelet, és este fogja bedobni. Hogy a kézzel írt levél miért nem jó, arra nem mertünk rákérdezni. Elbaszott szabadnap. Fakkolás#4.

Szerda: Megvan a levél, meló után bemegyek a UPC-hez. 20 perccel zárás előtt érek be, segítőkészen közlik, hogy 45 perces a sor, úgyhogy talán inkább hazafelé menjek. Fakkolás#5. Mikor elmondom, hogy mit szeretnék, elmondják, hogy hát ezt telefonon is simán el tudom intézni. Remek.

Csütörtök: telefonálok UPC-nek. Hát konkrétan ezt nem lehet telefonon, hanem be kell menni. Boccs. Fakkolás#6.

Péntek: Bemegyek UPC-hez délben. Előzékeny kisasszony közli, hogy megint 45 perc a sor. Fakkolás#7. Tépek egy számot, és elmegyek kajálni. Fél óra múlva visszaérek, és innentől már csak még egy órát kellett várakozni. Fakkolás#8. És itt jön a lényeg, a UPC ügyintézés, hát az valami gyönyörű. Ehhez képest az OTP is kész megváltás. A „45” perces sor onnan ered, hogy minden kérdés után két perc pötyögés és kattintgatás következik az ügyintéző néni számítógépén. Mivel ennyire béna ügyviteli rendszer valószínűleg nem létezik, ezért feltételezem, hogy pasziánszoznak közben. Először is meg kellett győzni a csajt, hogy ez a házszám igazából létezik, mert én ott lakom. „A cím: [...] utca 82.” – „De ilyen nincs.”. Fakkolás#8. „De ha mondom. Sőt, a UPC is be van kötve, az előző lakónak tévéelőfizetése volt.” – „Olyan meg pláne nincs.”. Pár perc tanácstalanság után kiderült, hogy de van, csak az házszám nem „82”, hanem „82-86” néven szerepel a nyilvátartásban. „Hát így kellett volna mondani, mert nem mindegy, hogy hogyan írom bele a számítógépbe!” – szól a szemrehányás, csendesen lapozok kettőt a fakkolásszámlálón. Aztán odaadom a céges igazolást, ő meg elővesz egy papírral kinyomtatott pár oldalas lajstromot (figyelem: 2007!), és kikeresi a céget. Nyilván nem találja, mert miért is találná. Aztán föláll, és elviszi a pakkot hátra valahová, „mindjárt jövök”. Közben valószínűleg megebédelhetett, fakkolás#42, aztán közli, hogy igazából nyíílván nem találta a listán, mert ezzel a céggel tök más megállapodásuk van. „Mi a különbség?” – kérdezem. „Semmi” – válaszolja. Fakkolás#341. Végül megegyezünk, hogy amit akarok, az igazából nem is teljes képtelenség, és hétfőn kijön a kolléga bekötni a netet.

Hétfő: kolléga kijön. Korrekt srác, beállítja a cuccot, működik, elköszön. Nincs fakkolás.

És most már van otthon net. De Jack Bauernek sikerült volna 24 óra alatt. Talán.