2007. május 31.
Éppen egy tüffendeklit főztem a konyhában, mikor egy teli bevásárlókosárral belépett az ajtón jópajtásom, Takács K. János.
– Sárkányt fogunk hegeszteni mandarinból és esernyőkből – jelentette ki, majd egy gumikalapáccsal nekiállt megmunkálni az egyik mandarint. – Gyönyörűszépen fog szállani a város fölött.
– Ühüm – mondtam, és hozzáadtam a joghurtot a mentolos hurkához.
– Lélekszatyort kötünk majd az aljára. Abba gyűjtjük az elkóborolt lelkeket.
– És visszaadjuk őket a tulajdonosuknak?
– Nem – mondta –, valaki más kapja meg. Aki jobban vigyáz rá.
2007. május 23.
Elérkezett az év azon időszaka, amikor az őszi búza vetése előtt fel kell szántani a földeket. Így hát Vincze Mihály (agrárfoglalkoztatottságú, Kiskunbazsalikom) felült Zil típusú piros traktorára, hogy e nemes feladatot elvégezze. Sűrű, széles bajsza alatt együtt fütyörészett a Bartók rádióval, miközben az eke hosszú, egyenes barázdákat vájt a magyar anyaföldbe.
Este aztán dolgavégeztével hazafelé kanyarodott, de mikor a háza előtt rálépett a fékre, hát a traktor bizony nem akart megállni. Vincze Mihály balkanyarra állította a szerkezetet, és kiszállt. Az út mellől nézte, ahogy a traktor körbe-körbe forog. Ekkor érkezett haza Báró Amundsen Henrik (agrárfoglalkoztatottságú, Kiskunbazsalikom) a saját traktorával, s hát neki ugyancsak nem akart megállni a gépjármű. Mindketten leültek hát az árokpartra, s nézték, ahogy a traktorok egy kör mentén táncolnak.
Vincze Mihály azonban hirtelen gondolkodni kezdett Kossuth-díjas agyával, s egy perc múlva meg is volt a megoldás:
– Hát persze, hogy nem állnak meg! Hát a traktor hátsó kereke nagyobb, mint az első, így folyton lejtőn van. A traktor igazából egy perpeetuum mobile – szögezte le végül, azzal bal kezével megkapta az egyik traktort, jobb kezével a másikat, és kerekekkel egymásnak fordítva lerakta őket. A traktorkerekek továbbra is forogtak, de járművek nem mentek immáron semerre.
– Ejha! Te aztán tényleg Kossuth-díjas vagy, Vincze Mihály! – mondotta Báró Amundsen Henrik.
– Hát, hát. – nyugtázta a történteket Vincze Mihály, majd belenézett a kamerába, kacsintott egyet, és pajkosan mosolyogva annyit mondott: – Te is lehetsz paraszt!
Vincze Mihály (KDP) a kunszentmártoni termelőszövetkezet versenyfelhívására, azt.
Termékbegyűjtés jön, érzem a csontjaimban.
örök klasszikus.
E! :)
Ki győzne?
Son-goku vagy Superman?
A káoszmedve vagy a karatekutya?
Chuck Norris vagy Jack Bauer?
Batman vagy Dávid Ibolya?
Fontos kérdések ezek.
Szerintem Mr. Rogers in a bloodstained sweater...
Dávid Ibolyka. Nem kérdés. De fontos.
Én a rózsaszín háromfejű lábokádó pónira szavazok.
Mi szép, hogy megtaláltam ezt az oldalt a világszéles pókhálón Gábor! Legalább tudom mit fogok csinálni, a lélek hosszú sötét uzsonnaidejében, ha szalámi úr, vagy lukaspizza úr, neadj' Isten zacskó irén nem talál valami egetverő hibát bármelyik árcsilódban. Egyébként meg a lipompói puhapopójú pimpógyökérszopó pónilópopólopó pápua pót puapó nyerne. Illetve győzne. Vagy, ha ő nem, akkor a repülős Gizi.
... és akkor jött a csősz és mindenkit kizavart az erdőből.
egyértelmű.... a monszunmedve....
2007. május 18.
Szakács-informatikus. Ó, igen. Az már szinte normális, hogy a mobilon böngészve nézegetem meg a boltban, hogy mit kell vennem, de múltkor pl. alaplapi hűtőbordával klopfoltam ki a rántani való húst. Ma viszont feltaláltam az ultimate kajareceptet, amit ezúton osztanék meg a szakács-informatikus társadalommal.
A tüffendekli receptje:
Egy serpenyőbe véletlenszerű dolgokat szórunk, tetszőleges ideig kevergetjük, majd megesszük zsömlével.
A tüffendekli számos előnnyel bír:
– Változatos, ugyanis nincs két ugyanolyan tüffendekli. Mivel az összetevőknek nincs receptje, ezért úgy 10 komponens fölött az étel egyszerűen reprodukáltatlan.
– Olcsó. Vagy drága. Nyilván attól függ, hogy miből készül. A fürjtojás kaviárral való összetüffendeklálása pl. drága ételt eredményez.
– Dinamikus. Nincs olyan, hogy túl száraz lett, mert akkor adhatsz még hozzá tejfölt. Ha túl híg, akkor liszt, tojás, zsemlemorzsa. Akármi.
– Abszolút nulla konyhai tudással elkészíthető. Nem lehet elrontani, ugyanis nem definiált a végeredmény – nem mondhatod kvázi azt, hogy te mást szerettél volna csinálni.
– Teljesen személyre szabható. Egy tüffendekli a'la Xabi például bizonyára sok sajtot, hagymát, fehérborsot tartalmazna, míg pl. egy kétkomponensű tüffendekli a'la Sanyi valószínűleg a sör és rum (tengerész ital) anyagokat vonultatná fel. A mai tüffendekli a'la Jimmi pl. tartalmazott hagymát, sonkát, virslit, szezámmagot, sót, olajat, tojást, tv-paprikát, oregánót, bazsalikomot, curry-t, tejfölt, lapsajtot, jó étvágyat.
Tudok egy tök jó viccet, csak nem jut eszembe a vége. Úgy kezdődik, hogy „A székely meg a fia fát vágnak az erdőben. Egyszercsak azt mondja a fiú...”
...tudja idesapám, én csak egy egyszerű műbútorasztalos vagyok!
...de hol van a hód?
..."na ne már!"
...kár hogy nem mentem el a kötélhúzoversenyre! De ülni azt még nem tudok!
- Fiam, kivágtam egy fát. Mit csináljak belőle?
- Pálinkát!
(Már nem kötözködni akarok, de a fiú miért mondja, hogy "Fiam, kivágtam egy fát?")
Műbútorasztalos az én vagyok. Ha valaki nem hinné: http://href.hu/x/2py5
edward: félreértetted, ő csak egy EGYSZERŰ műbútorasztalos. Fontos, fontos.
Hé galamb leetted magad!... Prr?
vagy:
Hé slezsi, leetted magad!
Flöfnnyr...
- Édesapám, hogy áll a favágás?
- Mint a cövek!
-Hé fijam, leetted magad!
-T...Tényleg?
-Nooot!
-Dehogynem!
-De mivel?
-Vajas, kenyeres, ketchupos....
-Oh fakk.. Not again...
(egy kis szavajárásösszegzést hallhattunk)
lacci, ezt most nem értem, de ennek ellenére tökre tetszik. :)
jimmi: kösz :)
2007. május 12.
Az erdő és a mező között, mióta világ a világ, húzódott egy tiszta vizű, kék csermely. A két vidék lakói minden évben kötélhúzást tartottak a csermely két oldalán, pusztán hagyományőrzési okokból. El is jött az erdőből a medve, a róka, a farkas, a zsiráf, és minden állat, hogy összemérje erejét az üregi nyúllal és a pocokkal. Nyugráli Nyussz azonban idén – érthetetlen okok miatt – nem jött el. Hagyományosan Frici, a hód is részt szokott venni a kötélhúzásban, ez évben azonban otthomaradt a csermely közepére épült kis várában. Nem volt kedve elmenni, de a többieknek csak valami házi feladatra hivatkozott.
A versenyzők felsorakoztak a csermely két partján, kifeszítették fölötte a kötelet. A dolmányos varjú startjelére megkezdődött a kötélhúzás: egyik oldalon a medve, a róka, a farkas és a zsiráf, másik oldalon pedig a pocok. A verseny elég kiegyenlített volt, mindkét fél beleadott apait-anyait, de egyik sem bírt a másikkal. Mígnem egyszer azt vették észre, hogy a csermely két partja összeért – hát a nagy kötélhúzásban összehúzták a mezőt és az erdőt.
Volt ám nagy tanácstalanság. Mi legyen most? Honnan fognak inni? Hol fog megtanulni úszni a fiatal medve-nemzetség? És egyszercsak a zsiráf feltette a kérdést:
– De hol van a hód?
Frici, a hód maradványait 14.000 év múlva ásta ki a földből a Farfang intergalaktikus civilizáció. A maradvány tulajdonképpen egy darab lábszárcsontot jelentett, ezt magukkal is vitték az űrbe további kivizsgálás céljából.
A Farfang civilizáció valaha rendkívül intelligens lényekből állt, azonban négyezer évvel ezelőtt föltaláltak mindet, ami farfangilag föltalálható, s ezután a szellemi dekadecia sötét árnyképe kezdett eluralkodni felettük. Intelligencia-hányadosukat tekintve mára a teljes Farfang civilizáció és Frici megmaradt lábszárcsontja között számottevő különbség nem akadt. Az alá-fölérendeltségi viszonyt itt leginkább az határozta meg, hogy míg a Farfangoknak volt egy marhanagy űrhajójuk, addig Frici lábszárcsontja ugyanezt nem mondhatta el magáról.
A kísérletezés első lépése képpen a megmaradt csontot bedobták egy nagy kondérba, amelyből az űrhajó intelligens vezérlése a csontvelőben található DNS-minta elemzése után tíz darab hódot állított elő. A Farfangok pedig nekiálltak kideríteni, miből is áll a hód-lét esszenciája.
Az elsőt lefőzték teának. A másodikat elültették virágföldbe, a harmadikat lereszelték sajtreszelővel, a negyediket egyszerűen kidobták az űrbe. Az ötödik hódot egy 800 millió megajoule teljesítményű háborús lézersugár útjába állították, melynek köszönhetően a hód 0.02 nanoszekundum alatt elpárolgott. A hatodikat egy háromdimenziós játék elé ültették, amely minden rossz válasz esetén eltávolítja a játékos egyik végtagját. A hódok kifejezetten rosszak a háromdimenziós játékokban.
A hetedik hóddal kibéleltek egy papucsot, a nyolcadikat pedig betöltötték egy ágyúba, és belelőtték a legközelebbi napba. A Farfang kísérletek mindezidáig sikertelennek bizonyultak, a hód nem okozott kimutatható anomáliákat a nap normális működésében. A kilencedik hódot felültették egy asztalra. Egy Farfang tudós hátulról közelítette meg őt, és közben egy gumikesztyűt húzott a kezére. A hód hátranézett, egyenesen a tudós szemébe.
Van az a nézés, amikor azt olvasod le egy hód arcáról, hogy „Na ne má'”. Ez az a nézés volt. Ekkor gondolta azt a tizedik hód, hogy mégiscsak el kellett volna menni a kötélhúzásra.
És már azt hittem, nem tud meglepetést okozni...
elgondolkodtam.
ps: alternativ valtozat:
happy end-kent aznap este a hod szobatarsaval, utobbi hazaerkezese utan nem sokkal, hirtelen felindulasbol, faszkilevesbol es a tavoli sotet jovo vizioibol kifolyolag elborult aggyal lerohant a szomszedos elte-epulethez, ahol az ott dulo, aktualis egyetemi napok kereteben szervezett dinomdanom alatt, fultol fulig huzodo mosollyal az arcan (melyben metszofogai igy kulonosen hangsulyossa valtak), a zarora elotti rovid idointervallumban egyeni rekordidejet porba tipro hirtelenseggel injektalt magaba egy liter komlolevet, minek kovetkezteben nyugodtabban aludt, mint maskor.
fenti tortenet (es teljes meggyozodesem szerint a blog-bejegyzes) szereploi es a valosag kozti barmely osszefugges termeszetesen csak a veletlen es a fantazia szulemenye, de ha megsem igy volna, jimmi a vendegem a szokasos jagermeister-korre.
äzzsír :D lolzor.
-Szerbusz, Hód!
-Hahhóó!
-Mit csinálsz?
-Hát Propoliszt keresek!
[...]
gyász.
-Hé hód leetted magad!!
-Na nemááár!
2007. május 4.
Vidám tavasz volt, pajkos szellő fújdogált, élénk színű pillangók kergették egymást a kiserdőben, mikor Brümmögi Brumi, a barnamedve elindult hosszú téli álma után sétálni egy nagyot. Az őszi avar utolsó maradványait taposta négy talpával, s a rügyeiket bontogató málnabokrok ébredését szemlélte, majd egy nagyot szippantott a levegőbe, s a lélekemelő tavasz friss illata széles mosolyt csalt az arcára. Így ment-mendegélt, mikor meglátta a távolban jópajtását, Nyugráli Nyusszot, a nyulat. S miközben a tavasz bódító zsongását érezte, s a szél símogatta a bundáját, közelebb ment, hogy üdvözölhesse a rég nem látott cimborát.
Közelebb érve azonban meglátta, hogy Nyugráli Nyussz bizony bajban van.
– Brümmögi pajtás, de jó, hogy látlak, segíts rajtam! Egy álnok vadász csapdát állított ide, én én véletlenül beleléptem. És ahogy összecsapódott, hát odacsukta a pici, bolyhos farkincám – mondta Nyugráli Nyussz, s valóban: a medvecsapda foglyul ejtette az ártatlan kis állatot.
– Egyet se félj, jó cimborám – mondta Brumi, miközben egy újat szippantott a tavasz szívmelengető illatából –, egyekettőre kiszabadítalak innen!
Azzal megfogta két mancsával a medvecsapdát, és szétfeszítette. Ám a téli álomban csakugyan elgyöngülhetett, mert megcsúszott a csapda, és ismét rácsapódott a nyuszira, ezúttal a hátsó lábát kapta el.
– Áááááúúúúú!!! – ordított a nyuszi, s a tavaszi fuvallatok lágyan borzolták rövidke bundáját, amelyből csintalanul lógott ki a nyílt törés. Brumi azonban nem volt rest, ismét megpróbálkozott, de ezúttal sajnos pont gerincen találta Nyugráli Nyussz pajtást.
– B@ssza meeeeg, ez k****ra fááááj! – hívta fel a figyelmét Bruminak a nyúl, miközben Brümmögi azon gondolkodott, milyen szép, kövér málnaszemek fognak nőni a környékbeli bokrokon. A fényes napsugár óvatosan símogatta Brumi boldogan mosolygó arcát, mikor ismét megpróbálta kiszabadítani Nyugráli Nyusszt.
A színejátszó pillangók megigézően táncoltak, a virágszirmokat lassan, odaadón táncoltatta a szél, a fák ágain varázslatosan csillant meg a napsugár, mikor a medvecsapta szilánkosra törte Nyugráli Nyusz koponyáját, és szétszakadt artériájából mindenfelé fröcsögött a vér. Brümmögi Brumi mosolygó arcával a vidám napocska felé fordult, s lehunyt szemmel arra gondolt: ó, végre ismét eljött ez a csodás évszak!
ÁÁÁÁÁÁÁ!
Most keltem és megteltem pozitívumokkal.
Szívem táján újra nyár van, de attól még ma engem is szétcsak az opre csapda...
lol... szegény medve... biztos nehezen dolgozta fel, hogy korán reggel fizikai munkát kell végezzen...
:)
emblematikus, szimbolikus jelentest velek felfedezni, de nem fedezek, igy hajnali 1 fele a netbeans bugyraibol felkapaszkodva.
tulcsordulo idilli lofasz, kis halallal. fasza. igy.
ps. baszki, elfelejtettem kimenni kotelhuzasra, pedig akartam. igy jar aki hazit ir. jimmi, megihletnelek ezzel a szomoru tortenettel, melyet most megeltem.
tsw: köszönöm az ihletet, a következő postban felhasználom.
hát ez nagyon nekem való...:)
tsw (2007.5.31 14:36)
e! E!
szabad ezt melyebben ertelmezni vagy akkor halal fia vagyok? csak miheztartasvegettileg tudakolodom keremszepen.
Jimmi (2007.5.31 17:45)
Mindent szabad :)
edward (2007.6.1 10:12)
ki kapja meg a lelkeket? hiszen már mindenkinek van egy. újrapartícionálják az agyukat és csinálnak bele még egyet? vagy felülírják a régit?
Jimmi (2007.6.1 13:14)
Biztosan össze lehet olvasztani valahogy. Van, aki hasznossá tudna tenni egy kétszer akkora lelket is.
edward (2007.6.4 13:27)
Jimmi, a te blogod az első oldal, amit szebbnek látok Ubuntu alatt, mint Windows alatt. :)
Egyébként viszont ha két lélek van egyszerre egy emberben, akkor tökre figyelni kell az összefésülésre, mert lehet, hogy rosszabb lesz mint eredetileg. nem?
zati (2007.6.4 15:58)
Nem lehet lelkeket összeolvasztani, mert akkor mindkettő veszít az értékéből egy kicsit. Multitask módon kell futtatni őket. És vigyázni kell a holtpontokkal.
xtrykyx (2007.6.7 01:09)
Na igen, a holtpontok... mert akkor jön Deadlock, a gonosz mágus, és begyűjti az elkóborolt lelkeket. S akkor már hiába a mandarinsárkány.
Új hozzászólás