Pacal

2008. június 30.

Vincze Mihály, a Kossuth-díjas paraszt éppen az árokparton üldögélt csöndes mélabújában, mikor arra sétált Orsós Diogenész kunszentmártoni megélhetési asztronauta.
– Miért vagy ilyen búval bélelt, Vincze Mihály, aki Kossuth-díjas paraszt vagy? – kérdezte régi cimboráját.
– Hát nézzed – válaszolta amaz, és a út fölött lebegő mágnestraktorra mutatott.
– Círja meg a köszmény! – csodálkozott el hirtelen Orsós Diogenész. – És ezt így hogy?
– A kerekeket kicseréltem antigravitációs hajtóműre. Ma reggel találtam fel. A kifliről jutott eszembe – folytatta közlendőjét Vincze Mihály továbbra is szomorkás hangulatban. – Hatszázezer lóerős és fénnyel megy.
– Hát te csakugyan Kossuth-díjas vagy, Vincze Mihály!
– Csakugyan.
– De akkor miért vagy ilyen bánatos?
– Nem tud szántani.
És valóban, a traktor végére csatolt eke békésen lógott a levegőben, és a kékes fényű antigravitációs hajtómű halkan zümmögött mellette.
– Nem az eszköz számít, hanem a cél – jelentette ki végül –, így ez a találmány haszontalan.
Azzal bement a pajtába, puskát vett elő, és agyonlőtte Garri Kaszparov ex-sakkvilágbajnokot, aki pont ott dézsmálta a pacalt éppen.

Fishing on Orfű

2008. június 24.

No, volt ilyen. Csütörtök hajnali 10-kor B. hívott, hogy fél óra múlva itt a kocsi, aztán indulás. Én ekkor a darwini egyedfejlődés reggelekre specializált válozatában épp a csalánozóknál tartottam, és esélyét sem láttam arra, hogy önerőből el tudnék jutni akár a bojtosúszójú halakig, úgyhogy főemlőssé válásom érdekében magamba gyűrtem egy kávét. Ezután elcsomagoltam egy felnőtt adag entrópiát a hátizsákomba. Mikor letelt a fél óra, G. hívott, hogy már csak fél óra, és itt van a kocsi. Ez jól is jött, mert bedobtam egy gyógylecsót (köszi, Anya!), és leugrottam az ótómatához, hogy adjon nekem petákot. Mikor ez a fél óra is letelt, T. hívott fel, hogy már csak fél óra, és itt vannak. És tényleg itt voltak.

Első állomásként a teszkóban vettünk zsömlét meg uzsikrémet. Az uzsikrém megnevezése „sonkás szendvics krém” volt, ráírták angolul is, hogy „bacon sandwich cream”, ami a sonkás szendvicstejszínt jelent. Szegény külföldiek ilyenkor bizonyára elmorzsolnak egy könnycseppet, nézd csak, Gréti, mennyi mindene van ennek az operettországnak. G. éhes volt (éhesen sose menjetek a teszkóba), úgyhogy 68 zsömlét érzett adekvátnak vásárolni erre a három napra. Aztán bepötyögtük Orfűt a GPS-be, és go.

A sátor felállítása előtt meghirdettem egy versenyt, miszerint aki leghamarabb végez, az megy el először sörért. Ennek legkevésbé T. örült, akinek két másodperces sátra volt. Mire mi leraktuk a táskáinkat, ő már úton volt a büfé felé.

Most pedig ide kéne egy olyan rész, hogy tulajdonképpen mit is csináltunk Orfűn, de ezt nem fogom leírni, mert elkopott a billentyűzeten a zsé gomb. Pedig van benne BMW birtoklására kitenyésztett kigyúrtkopasz, sok barna diákigazolvány, utolsó számok, tábortűz meg ilyenek. Sört természetesen nem ittunk.

Az menjen Fishing on Orfűre, aki a ZP-ben el tudna tölteni három napot egyhuzamban.

Új hozzászólás

Előzenekar

2008. június 14.

Magazinunk olvasói számára nem újdonság, hogy feltörekvő, tehetséges együttesek pályáját gyakran kísérjük figyelemmel. Nemsokára megjelenő új albumuk kapcsán készítettünk egy interjút a Mentális Hasadék zenekarral.

– Sziasztok! Mit kell tudni az új albumotokról?
– Üdv mindenkinek! Már alig várjuk, hogy megjelenjen az új album! Sokáig vártunk vele, de a Csólyospálosi Művelődési Házban tartott lemezbemutató koncertünk megadta a végső löketet, hogy be merjük vállalni az elkészült anyag kiadását, mivel mind a nyolc megjelent vendég remekül mulatott. [nevet]
– A stílus maradt a régi?
– Mi a fiúkkal mindig is valami eredetit akartunk alkotni, ez ezen az albumon is látszik. Például az „I love you, baby” című számunk a pop és a rock stílusokat ötvözi, szerintünk ez egyedülálló. Csak a „Körfűrészajkú henteslányok” című számunk lóg ki ebből, ott a hagyományos, nemzeti trash-polkát kevertük egy kis lakodalmas goával. [nevet]
– Úgy érzitek, hogy megtérül lassan ez a rengeteg befektetett energia?
– Igen, teljesen. Az együttes egyre ismertebb lesz. Nemrég például felkértek, hogy a Mocsoládi Falunapok esti koncertjén az előzenekar előzenekara legyünk. De közben nagyon vigyázunk arra, nehogy elbízzuk magunkat, és fejünkbe szálljon a hírnév. [nevet]
– Lehet még fejlődni erről a szintről?
– Igen, úgy érezzük. Csabi például nemrég vett egy új húrkészletet a gitárjára, és meg kell mondanom, hogy hat húrral sokkal jobban szól egy-két számunk, mint néggyel. Tomi is áttért a dobverőkre, ami ugyan kicsit drágább, mint a fehérrépa, de kevesebbszer kell cserélni koncert közben. [nevet]
– Meg tudtok élni a zenélésből?
– Sajnos még nem. A fellépéseinkért egyelőre annyi pénzt kapunk, amiből a kisbuszunkba a benzint ki tudjuk fizetni, de arra már nem elég, hogy kitisztíttassuk az ülést, amibe Tibi belehányja a VBK-t, miközben a koncertre utazunk. [nevet]
– Gyakran előfordul ez?
– Nem, néha a Tomi szokta. Néha meg én. Csabi meg vezet, de azért néha ő is. [nevet]
– Köszönöm az interjút!
– Szívesen! [nevet]

Tervezzen biolézert.

2008. június 12.

Térjen ki az alapanyagok előállítására és a felhasználás sokrétűségére is!

Bliccel

2008. június 4.

– Az lehet, hogy otthon királynő, de itt csak egy egyszerű nyugdíjas. Jegyeket, bérleteket! – szólította fel Rácz József BKV-ellenőr egy álmos szerda délután II. Erzsébet angol királynőt a 30-as buszon. – Mifelénk nem divat a bliccelés, tecciktudni!

Őfelsége azonban lányos zavarában még mindig kistáskája mélyén matatott, pedig ő maga is jól tudta, hogy az nem tartalmaz semminemű tömegközlekedésre jogosító okmányt.
– Akkor egy személyi igazolványt vagy egy útlevelet lesz szíves – folytatta a hivatalos eljárást az ellenőr, és már nyúlt is a nyomtatványtömb felé, míg másik kezével ösztönösen kapcsolta be a kopott paxtollat.
– Nincs nálam semmi – próbálkozott II. Erzsébet a megtévesztéssel –, de bediktálom a címemet, ha kívánja. Répa utca tizenhét.
– HÁHÁHÁ! – kiáltott fel a BKV lovagja, majd odahajolt az uralkodóasszonyhoz, és az otthoni, fogkrémfoltos fürdőszobatükör előtt kitenyészthető legfélelmetesebb tekintetével azt suttogta: – Tudjuk, hol laksz...

Miközben a fővárosi tömegközlekedés kék pulóveres alappillére a „Bákkingem Palota” szópár lejegyzésével foglalatoskodott, II. Erzsébet próbálta még menteni a menthetőt.
– Igazából van bérletem amúgy, csak az öcsém tornazsákjában hagytam véletlenül, azt meg megette a Floki kutyánk, akinek amúgy hasmenése van, meg anyám még nem vett erre a hónapra újat, és azt hittem, hogy előző havi még jó máma is, meg én amúgy sem szpík hángérien... – de a BKV néma bajnokáról leperegtek a szavak, miközben a szája szélén kidugta mélyen barázdált nyelve hegyét, és a „15000 azaz tizenötezer forint” szavakat karistolta bele a formanyomtatvány megfelelő rubrikáiba. A fenti összeget mintegy megerősítésképpen el is motyogta, de az amúgy sem túl érthető hangokat tovább tompította a bajsza aljával szimbiózisban élő évszázados pörköltszaft.
– Tájékoztatom továbbá, hogy Angliában a bírósági ítéleteket a királynő (ez amúgy én vagyok) nevében hozzák, és ezért nem indítható eljárás ellene – próbálkozott végül őfelsége némi jogi tájékoztatással. – Az Önök felszólító levelét vissza fogják küldeni.
– Én csak a munkámat végzem, keziccsókolom – közölte Rácz József, majd letépte a büntetőcédulát, és átnyújtotta a királynőnek. – Aviszonlátásra. Legközelebb tessék jegyet venni. A buszolás nem vicc.

(A történet alapgondolatáért köszönet Visónak.)

Kedves Aura!

2008. június 1.

2038. április 24.

Lassan megszokom, hogy papírra írok. Újra eszembe jutnak a betűk formái, amit még az iskola kopott padjai között tanultam, és amiről már akkor sem tudtam, mire fogom valaha használni. Papírt és tollat egy régiségkereskedőnél találtunk ma, amikor az 57/C blokkot térképeztük fel.

A város továbbra is kihalt, életnek semmi nyoma. Halottak hevernek mindenütt, és a szagot, ami annyira émelyegtető volt az első napokon, lassan megszokjuk. Igazából egyikünk sem bízik már abban, hogy túlélőket találunk. Ha mégis, ők sem tudnak majd többet mondani, mint amit már eddig is tudtunk. Rettenetesen hiábavalónak érzem itt magam.

Ma kiálltam a Times Square-re – egyedül. Ez a hely, ahol soha nem állt meg a nyüzsgés, ma ordító csenddé változott. Elővettem a fényképet, amit itt készítettem rólad. Mintha nem is ugyanaz a tér lenne.

Már nem akarom megtudni, ki tette ezt az egészet. Nem akarom tudni, hogy helyrehozható-e. Nem akarom tudni, hogy vannak-e túlélők az országon kívül. Minden szín szürke lett.

Csak ott szeretnék lenni, ahol te vagy.
De ahhoz nekem is meg kellene halnom.

Örök szerelmed: Kornél

ui.: Ez az időgép dolog nem volt jó ötlet.