Kávé

2008. augusztus 23.

Ha május negyedikén virradóra a Pacsirta utca 7 szám alatti lakóházban nem fogyott volna el a kávé, a következő eset egyáltalán nem történt volna meg. De elfogyott.

Hornyai Lajos bambán bámult az üres kávésdobozba, sikertelenül próbálta feldolgozni ezt az érthetetlen eseményt. Megközelítőleg negyed órát állt így mozdulatlanul, majd egy végtelenül lemondó sóhajt hallatott, és elindult a munkába. Az autóműhelyben már várta őt egy régi, Lada 1200 típusú személygépkocsi, amely alapos felújításra szorult. Fáradtan, résnyire nyílt szemekkel nézte a járművet, majd nekilátott a munkának. Több helyen is hibát vétett, az olajcserénél egy kicsi melléloccsant, a féklámpa búráját is megkarcolta, de ami leginkább súlyosnak bizonyult, az a beépített óra volt, amelynek vezetékeit fordítva kötötte be. És ettől a ponttól kezdve ebben a személygépkocsiban az idő visszafelé telt.

A kész járművet két nap múlva vette át idősebb Kerekes József, tápiószecsői nyugalmazott halőr. A javítás ellenértékét kifizette, megköszönte az alapos munkát, majd beült, és elhajtott. Ő maga sem vette észre a idő-anomáliát, de mikor hazaért, frissebbnek, fiatalabbnak érezte magát. Másnap leutazott a lányáékhoz Szolnokra, ott már csak 60 évesen szállt ki az autóból, és mikor következő délután visszatért otthonába, bő 50 volt. Ekkor kezdett gyanússá válni, hogy valami nem stimmel.

Reggel felkeresett egy orvost, de az nem tudott neki segíteni. Utána egy jóst, majd egy természetgyógyászt látogatott meg, de a jós csak előre lát az időben, a természetgyógyász meg semerre, így jótanács nélkül maradt. Természetesen végig hűséges Ladájában utazott, így már alig 35 éves volt csak, mikor egy kereszteződésnél állva odasétált a kocsijához Teri néni a zöld pöttyös köténykéjében, és rámutatott a hibásan üzembe helyezett alkatrészre. Kerekes József azonnal ki is szállt az autóból, de nem volt mit tenni, az idő visszafelé múlása végképp ráragadt már.

A következő napot 28 évesen kezdte. Reggel uszodába ment, és mosolyogva úszott le ismét háromezer métert, mint fiatalkorában annyiszor. Majd beült egy gyorséttermbe, három hamburgert evett meg, és egyáltalán nem gondolt közben a koleszterinre. Utána a parkban sétált egyet, bár kicsit fura volt eleinte a botja nélkül, rágyújtott egy cigarettára is, és mosolyogtak rá a szembe jövő lányok.

Délután 18 éves lett. Focizott a grundon az arrafelé lakó srácokkal, sportcipőben és gyűrött pólóban újra. 13 évesen visszaadta a személyi igazolványát, majd beesteledett.

Egészen apró gyermek volt már ekkor. Végigrúgdosott egy kavicsot a fél városon, mikor egy kórházhoz ért. Négykézláb, gügyögve mászott föl a lépcsőn, egészen a szülészeti osztályra, ahol felsírt, majd mindenki szeme láttára egyszerűen eltűnt.

MINDIG LEGYEN OTTHON KÁVÉ.

Prelude to a kiss

2008. augusztus 18.

– Ááááá! Ráléptél a lábamra! Kiszúrtad a szememet, lerúgtad a vesém! – üvöltözte a hisztéria csalhatatlan jeleit mutatva jópajtásom, Takács K. János.
– Nem bántottalak – válaszolta csendesen Aura.
Fifi kacsa aggódó, kerek szemekkel bámulta az eseményeket. Erre ő sem tudott mondani semmit.
– Ki fog rá vigyázni?! – ordibálta jópajtásom, és az összes ujjával felém mutatott. – Ki fog erre a hülyegyerekre vigyázni, ha én nem vagyok???
– Majd én vigyázok – mondta Aura apró, szinte észrevehetetlen mosollyal.
– Ennek semmi értelme! Ebből csak baj lesz! Én szóltam!
Azzal kézen fogta Fifikét, és elrohantak a sötét éjszakába. Mi ketten maradtunk, egymásra néztünk, és én hosszú-hosszú idő után újra teljesen elveszettnek éreztem magam.

Sztafilokokkusz

2008. augusztus 11.

A kis vérkör tüdőartériája mellett tengette életét Ferenc, a jóságos sztafilokokkusz baktérium. Ma is – mint reggelente mindig – tett egy vándorutat a tüdő felé, hiszen szerette a friss levegőt. S ahogy így bandukolt, megpillantott egy magányosan sírdogáló fehérvérsejt-kisasszonyt.
– Nocsak, mireföl ez a keserves bánat? – kérdezte kedvesen.
– Jaj, ne is kérdezd – pityergett a kicsi sejt –, ellopták az endoplazmatikus retikülöm!
– Egyet se búsulj, visszaszerzem azt én tenéked! – mondta Ferenc, azzal leintett egy pozitív fototaxist, és neki is vágott a hosszú útnak, hogy igazságot tegyen. S hát szembetalálkozott a gerincvelővel.
– Jó reggelt, velő! Hallottad, milyen szomorú dolog törént?
– Hallottam, és tiszta ideg vagyok! – felelt amaz. – De segíteni rajtad sajnos nem tudok. Kérdezd meg a szívet talán.

A kis sztafilokokkusz útnak is eredt a szívhez vezető úton. (Ehhez, mint tudjuk, át kell haladni a gyomron is.) Végül megérkezett, megállt a „tiszta pitvar, rendes ház” tábla mellett, s így szólt:
– Szervusz! Kérnék tőled egy szívességet! [Ez egy olyan szóvicc, amit a szív utál – a szerk.] Áruld el nekem, ki lopta meg fehérvérsejt-kisasszonyt!
– Semmi sincs ingyen – mondta a szív. – Elárulom neked egy koszorúér'.
„Na, beszélgessen veled a szinusz tachikardia” – gondolta magában Ferenc, és útnak eredt, hogy az agy segítségét kérje inkább. Hosszú ideig utazott, végeláthatatlan véráramokkal úszott felfelé, de végül megérkezett. Ismeretlen vidék volt ez számára, idegen nyelven találta magát.

– Lépj be a szervezetbe! – szólt hozzá egy ismeretlen hang.
– A bölcs agyhoz jöttem!
– Déltől fél kettőig nincs félfogadás. Ebédelünk, emésztünk – folytatta csámcsogva a hang gazdája, a hipotalamusz, majd föltett a gramofonra egy vérlemezkét. – Egyébként vegyél nyugodtan. Hajhagymás kenyér.
– Nem vagyok éhes, köszönöm. Egy sejtfalat se tudnék enni.
– Na, legalább egy szemet!
– Le lehet szállni rólam! – hördült fel a szem.
– Esetleg egy korty pepszin kólát? – kínálgatott tovább a hipotalamusz.

De ekkor főhősünk meglátta Tamást, a daganatot, aki éppen a fehérvérsejt-kisasszony ellopott értékeivel bandukolt arrafelé.
– Állj! Add vissza, amit elloptál!
– Inkább lerúgom a vesédet! – válaszolta a daganat, és támadásba lendült.
– Hát, nem vagy valami jóindulatú... – állapította meg Ferenc, majd védekezésül maga elé rántott egy pajzsmirigyet, és egy hirtelen mozdulattal kemoterápiás kezelésben részesítette Tamást, aki ettől elmúlt.

Mikor fehérvérsejt-kisasszony megpillantotta a visszatérő sztafilokokkuszt, legszívesebben a nyakába borult volna, ha nem csak szerencsétlen kis egysejtű lenne, és lett volna nyaka. Ferenc végül feleségül vette őt, nyolc napon túl gyógyuló lakodalmat csaptak, Embóliába mentek nászútra, és addig szaporodtak osztódással, amíg meg nem halt a gazdatest.

Itt a vége, fuss el véle.