Billentyűkre

2008. szeptember 16.

Állítólag egy híres orosz íróval esett meg – aki persze lehet, hogy nem is létezett, de ez nem akadályozta meg abban, hogy az alábbi eset ővele megtörténjen –, hogy elterjedt róla: ő bármiről képes úgy írni, hogy a Kedves Olvasó szívéhez az közvetlen utat talál, és betűi nyomán táncra perdülnek a lapok. Esténként leült szűk asztalához, és az írógépre helyezte ujjait. Mi legyen? „Az esőcseppek koppanása.” És írt. Ahogy a vízcsepp a háztetőn apró szökőkúttá változik egy pillanatra, ahogy eggyé folyik a többivel, ahogy tornászként szökken alá az ereszcsatornán. Másnap bevitte a teleírt lapot az újság főszerkesztőjének, az elolvasta, és elégedetten bólogatott.

Az író híres lett, és rengeteg levelet kapott. Ebben arra kérték, írjon a cipőfűzők csomójáról, a kertkapuk nyikorgásáról, a kések életlenségéről. Ő pedig minden este elővette a kopott írógépet, új papírt fűzött bele, és ellenőrizte a tintacsíkot is, nehogy írás közben zavarja meg egy apró technikai malőr. Kibontott egy levelet („A vadvirágok szirmairól!”), majd halványan összevonta szemöldökét, vékony ujjaival megsimogatta őszes körszakállát, és gépelt. Írt, alkotott.

Történt azonban, hogy egy alkalommal orosz írótársa – aki lehet, hogy szintén nem létezett, de az biztos, hogy az irigye volt –, írt neki egy levelet. Persze álnéven, nehogy kiderüljön. Az író leült aznap este is, kibontotta és elolvasta a levelet.

„A basszusgitáros magányossága.”

Ujjait a billentyűkre helyezte, és várt. Gondolkodott. Érezni próbált, de nem érzett. Hosszú percek, órák után végül feladta. Másnap elment, és vett egy basszusgitárt. Azóta nem ír, csak játszik.

Könnyen lehet persze, hogy mindez nem történt meg.

Villamos

2008. szeptember 8.

– Életem szerelmével utaztam a villamoson... – kezdte a betonszamár, és rágyújtott egy újabb cigarettára. Jópajtásom, Takács K. János közben azon gondolkodott, miért annyival sósabb mindig az utolsó marék mogyoró a zacskóból, Fifi kacsa pedig érdeklődve figyelte a történet kibontakozását.
– ...de leszállt a Ferenciek terén.
A betonszamár lemondóan meredt maga elé.
– Ennyi? – kérdezte végül jópajtásom.
– Ennyi.
A füstkarikák lassan lebegtek át Fifi kacsa feje fölött. Közben besötétedett, és eleredt az eső. Az utcai lámpák fénye sárga csíkokká festette az aláhulló cseppeket.
– Pont így esett akkor is. Ő futott a villamos után, fázott, mert a szél és az eső beszökött a ruhája ráncai közé. Vizes volt a haja, és megállók listáját böngészte mellettem a menetrenden.
– Hm. A Ferenciek terén nem is jár villamos! – kapta fel a fejét Takács K. János.
– Neked aztán mesélhet az ember – mondta a betonszamár dühösen, és elszívta az utolsó slukkot is.

T. UPC Ügyfélszolgálat!

2008. szeptember 1.

Az internetdíjat becsülettel fizető, életvidám polgárként szembesültem azzal a ténnyel, hogy homokszem került az egyébként kifogástalanul működő gépezetükbe, és az általam befizetett internetutalványok az adminisztráció rögös útvesztőiben bizony elkavarodtak.

Júliusban kéthavi díjat fizettem be, mivel a júniusit botor módon elfelejtettem. A rendszer azonban bosszút állt rajtam, és a júliusban befizetett két utalvány közül az egyik ellenértékét ridegen elutasította, a feledés jótékony homályába taszítva így becsülettel megkeresett 8500 forintomat. Az utalványaim dátumai és sorszámai egyébként az önök online rendszeréből is lekérdezhetők, tehát valószínűleg beváltórendszerüktől a számlámig vezető macskaköves út réseibe gurulhattak be a kedves forintjaim.

Ezek után önöktől egy felettébb marcona hangvégetű levelet kaptam, miszerint „adós, fizess!”, s én ezt tiszta lelkiismerettel figyelmen kívül hagytam. Azonban hidegzuhanyként ért, hogy múlt pénteken kikapcsolták minálunk az internet éltető ambróziáját, s egyúttal még egy levélben köteleztek a hátralékom befizetésére, melyet én a rám nehezedő nyomásnak engedve meg is tettem.

A mai napon volt szerencsém operátor kollégájukkal beszélni, aki végtelen bölcsességében a csekkbizonylat mielőbbi elküldését javasolta. Állítása szerint ha én ezt megcselekszem, a homokszemek a UPC gépezetéből menten tovatűnnek, és az internet parányi bitjei ismét hegyi csermelyként kezdenek majd csordogálni szerény albérletem rideg panelfalaiból.

Mivel tudom, hogy Önök számára az ügyfél elégedettsége mindennél fontosabb, ezért kérem, tegyék meg nekem az alábbiakat, hogy eddigi kapcsolatunk zsenge rózsabimbójából tündöklő virágköltemény sarjadhassék:

- Az internet korlátozását, kérem, szüntessék meg
- A elkeveredett utalványaimat, kérem, keressék elő
- Az általam befizetett többletet, kérem, írják jóvá a következő hónapra
- A tévedésből lekapcsolt pár napnyi díjat, kérem, vonják le a kövektező hónap számlájáról.

S ha ez bekövetkezik, ismét a remény éltető sugarával szememben fogok kapcsolatunknak a jövő homályos ködéből kibontakozó sziluettje felé tekinteni.

Tisztelettel:

Gyebnár Gábor
bölcsészmérnök