Budapest felett az ég

2011. június 18.

Ha naplónak való könyvet választunk, ügyeljünk a borító keménységére és a lapok vastagságára. Egy napló ugyanis hosszú távra szól. Ezeket a szempontokat gondosan szem előtt tartva választotta ki Anna egy pesti papírboltban azt a cicás borítójú üres könyvecskét, amelyben élete mozzanatait a mai naptól rögzíteni kívánta.

Hazafelé menet a buszmegállóban nyitotta ki az új szerzeményt először, és azonnal meg is ejtette az első bejegyzést: „Május 14. Ma vásároltam ezt a naplót.” De többet már nem tudott írni, mert ekkor a sarkon feltűnt az érkező busz. Miután fölszállt, újdonsült naplóját a maga melletti ülésre rakta, és leszálláskor természetesen ott is felejtette azt.

Nagyjából három év telt el azóta. Anna egy budai barátjának meglátogatása után hazafelé menet vásárolt egy epres fagylaltot, és ezt elfogyasztandó keresett egy üres padot a közelben. Percekig sétált, mire talált egyet, egy cicás borítójú könyv hevert rajta árván. Anna leült, és fellapozta. „Május 14. Ma vásároltam ezt a naplót.” – kezdődött, majd rengeteg más bejegyzés követte, mind különböző kézírással.

Egy óvónőt az egyik kisfiú véletlenül Anyának szólított, és nem vette észre.

Egy idős férfi 82 éves korában látta először a tengert. Letette a botját, és mezitláb térdig belesétált.

Egy festő húsz év próbálkozás után végre le tudta festeni Istent. Egy kicsit az apukájára hasonlított.

Egy nő sírva fakadt a városligetben. Egy ismeretlen kislány ment oda hozzá, megfogta a kezét, és azt mondta, „nem lesz semmi baj”.

Anna végigolvasta a naplót. Talán százan is írtak bele, de mindenki csak egyetlen napját. A borítóra valaki azt írta rá: „Budapest felett az ég”.